Magyarországról kifelé tart a pénz

Egy tanulmány szerint a privátbankárok vagyongyarapodásra attól az állami döntésekhez közeli vállalkozók szűk néhány száz fős körtől számítanak – mondta B. Varga Judit az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

2014. március 9., 13:11

Az Enpenzem.hu főszerkesztője szerint Magyarországon az uniós pénzekből és növekedési hitelprogramból privátbanki számlákra csatornázódnak pénzek.

Egy tanulmány szerint a privátbankárok vagyongyarapodásra attól az állami döntésekhez közeli vállalkozók szűk néhány száz fős körtől számítanak – mondta B. Varga Judit az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Enpenzem.hu főszerkesztője szerint Magyarországon ma ez a szűk kör tud jelentősen gazdagodni. A szakértő elmondta: az is érzékelhető, hogy az uniós pénzekből és növekedési hitelprogramból privátbanki számlákra csatornázódnak pénzek. Hozzátette: a privátbankárok legalább ötven-háromszáz millió forintos tételekkel foglalkoznak. Ez nem az ügyfél teljes vagyona, hanem nélkülözhető pénzek – olvasható az

ATV.huhonlapon.

Az Enpenzem.hu főszerkesztője arról is beszélt, hogy ezeknek a pénzeknek egy része kimegy az országból. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországról kifelé tart a pénz. Ezzel kapcsolatban számos – politikai és szabályozói – bizonytalanság van – fogalmazott. A szakember kijelentette: havonta húszmilliárd forint hagyja el az országot.

atv.hu