A G20-országok 5 ezer milliárd dollárt tesznek a világgazdaságba a válság enyhítésére
Ötezer milliárd dollárral próbálnak segíteni a világgazdaságnak, hogy csökkentsék a koronavírus súlyos gazdasági hatásait, ebben állapodtak ma meg rendkívüli virtuális csúcstalálkozójukon a G20-országok. „A vírus nem vesz figyelembe határokat” – írják nyilatkozatukban. A koronavírus-járvány is mutatja, hogy mennyire összefonódik a világ, és milyen sebezhető.
![](/data/articles/183/1834/article-183450/K_EPA20200326126_fit_800x10000.jpg?key=e72aa2dd47aefb88d62afa54effca799)
A szolidaritás jegyében átlátható, átfogó, egyeztetett és tudományos alapokon nyugvó globális választ kell adni a világjárványra. Azt is írták, eltökéltek abban, hogy együtt nézzenek szembe ezzel a közös veszéllyel. Meggyőződésük, hogy „szorosan együttműködve, együtt túljutunk ezen.”
A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia vezette a videokonferenciát. Az ülésen többek között Spanyolország, Jordánia, Szingapúr, Svájc, illetve az ENSZ, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői is rész vettek, ahogy például az Afrikai Unió, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) is képviseltette magát.
(Az Index nyomán)