Elakadt a fogaskerekű fejlesztése, egymásra mutogat a főváros és a kormány
Elmaradhat a fogaskerekű fejlesztése, a főváros szerint a fogaskerekű vonalának teljes felújításához és meghosszabbításához uniós forrás kellene, de ettől elzárkózik a kormány.
Nem szerepel a fogaskerekű vasút fejlesztése a fővárosi önkormányzatnak a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretéből megvalósítandó programjai között írta meg a Világgazdaság.
Az erről szóló, a VG által megismert dokumentumot Karácsony Gergely főpolgármester jegyzi és a részben vagy egészben az RRF terhére tervezett budapesti beruházásokat is tartalmazza. A közösségi közlekedési hálózatra vonatkozó projektekből összesen tizenegyet nevesítettek, egyebek mellett az M1 Millenniumi Vasút meghosszabbítását is 52,5 milliárd forint összeggel, de a fogaskerekű, hivatalos nevén a 60-as villamos nincs közöttük.
Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a napokban a közösségi oldalán arról írt, hogy a kormány egyetlen fővárosi önkormányzati közlekedési projektet sem tartott támogatásra méltónak az RRF és a közlekedési (IKOP Plusz) forrásigények összeállításakor.
Nincs ez másképp a fogaskerekű esetében sem, hiába készültek el a tervek korábban a felújításra és a vonal meghosszabbítására, uniós források nélkül a felújítás nem indulhat el – fogalmazott. Csakhogy a Világgazdaság birtokába került hivatalos tájékoztatás alapján
a fővárosi önkormányzat eleve nem javasolta a kabinetnek, hogy vegye fel a projektlistára a fogaskerekű infrastruktúrájának megújítását.
Így pedig nem világos, hogyan utasíthatta vissza a kormány az igényt.
A VG megkereste a városházát és arról érdeklődött, hogy támogatja-e a főváros, hogy a fogaskerekű vasút fejlesztése bekerüljön akár az RRF, akár az IKOP Plusz programba, és amennyiben igen, ezt kérték-e már a kabinettől. Erre nem érkezett válasz, viszont a főpolgármesteri hivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogaskerekű beruházását tartalmazza a fővárosi önkormányzat által 2021-ben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS). Azt is jelezte, hogy a főváros által előkészítés alatt álló projektek közül „egyetlenegyet sem tartott támogatásra méltónak a kormányzat", így azok sem az RRF-ben, sem az IKOP Pluszban nem kaptak helyet. Hozzátette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester Pokorni Zoltán polgármesternek írt levelében kérte, hogy támogassa a kormányzati forrásbiztosítását.
A 60-as villamos forrásra vár, a 108 oldalas ITS-ben egy alpont erejéig valóban megtalálható egy hivatkozás a fogaskerekűre, de ennek módja éppen azt a látszatot erősíti, hogy a főváros lemondott a beruházásról .A 60-as villamos rekonstrukciójáról és fejlesztéséről az olvasható, hogy a 45 milliárd forintos indikatív költségű feladat megvalósítója a magyar állam, a forrás pedig a központi költségvetésből érkezik, miután az uniós finanszírozás nem támogatott. Az nem világos, hogy a budapesti közlekedési hálózat részeként működő fogaskerekű vasút újjáépítése pontosan mikortól minősül állami kompetenciának, tekintve, hogy a projektet a korábbi fővárosi vezetés készítette elő. Arról pedig nem született döntés, de még csak napirendre sem került a kérdésben illetékes fórumon, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában.
A BKK nem tervezi a fogaskerekű megszüntetését – ez a Telexnek adott válaszából derül ki –,
az elmúlt egy hónapban pedig a BKV felújításokat is végzett a vonalon.
A BKK célja, hogy hosszú távon integrálják a fogaskerekűt a villamosrendszerbe, és átszállásmentessé tegyék. Azt is hozzátették, hogy a fejlesztéshez jelenleg nincs elegendő forrása a fővárosnak, de abban bíznak, hogy uniós forrásokból hamarosan közelebb jutnak a megvalósításhoz. „A fogaskerekű vasút felújításának lejáró építési engedélyével kapcsolatban a BKK jogi véleménye az, hogy az építési engedély a veszélyhelyzet megszűnését követő egy évig külön erre irányuló kérelem nélkül is meghosszabbodik. A társaság ezt a véleményét a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 163. § (4) bekezdés b) pontjára alapozza” – írta még az online lapnak a BKK.
(Kiemelt kép: Felújított sínpályán és fogaslécen halad fölfelé a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fogaskerekű vasútja, mely a főváros XII. kerületben, a Városmajor és Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások között közlekedik. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)