Bod Péter Ákos: Árak, munkahelyek, államadósság, ezek is a járvány áldozatai

Különös válságot okozott a járvány világszerte; mind egészségügyi, mind gazdasági következményeit nehéz előre látni. A válságok eleve egyediek, a mostani pedig nem gazdasági eredetű, mint volt a 2008-as pénzügyi krízis, amelynek emléke még élénk a társadalomban és a döntéshozókban. Nem is olyan, mint az 1929-es világválság, melynek nyomán megváltozott a kapitalizmus természete és a piacgazdaságról való gondolkodás. Más eredetű, mint harminc éve a rendszerváltozásunk, amikor az intézményi rend, a munka világa, a nemzetközi kapcsolatrendszerünk alakult át hirtelen, próbára téve a társadalom alkalmazkodóképességét. Ám a másfél éve kitört egészségügyi szükséghelyzet szintén hatalmas próbatétel, életviszonyainkat és munkakörülményeinket gyökerestül felforgatta.

Most, a harmadik járványhullám utáni viszonylagos normalitás pillanatában jelentősen eltérnek a szakértői értékelések a kialakult helyzetről, szóródnak a prognózisok a folyamatok lehetséges alakulását illetően. A bizonytalanság egyik forrása a hivatalos statisztikai adatok állapota. Aki boltba megy, mesterembert hívat, látja az árak és a munkatarifák drágulását, és bizony nem akkora inflációt érzékel, mint amit a hatóság közzétesz. A pénzromlás érzékelése rendre meghaladja a hivatalos indexet, ám most a szokásosnál nagyobb az eltérés az emberek tapasztalata és a hatósági adat között. És valóban, a mutatók számításának hagyományos módszerei elégtelenül követik a létfenntartási költségek változásait. Hasonló a helyzet a hivatalos foglalkoztatási és jövedelmi adatokkal. Ezeket nézve mindennek rendben kellene lennie nálunk: a bérek nőnek, a munkanélküliség csekély, szinte teljes a foglalkoztatás. Az emberek személyes érzékelése azonban e vonatkozásokban is eltér az adatok világától.

A másik nagy bizonytalansági forrás maga a járványügy: a mögöttünk hagyott rövid idő alatt is megéltük a rossz és a jobb hírek váltakozását, hirtelen romlások bekövetkezését. De azt is, hogy a gyógyszerfejlesztők és gyártók gyorsan tudtak reagálni a helyzetre, a gazdasági szereplők többsége hamar feltalálta magát az új viszonyok között. Ám nem mindenki. És abban bizony hasonlóak a válságok, bármi is a kiváltó ok, hogy a krízis az egyéneket, szakmákat, térségeket, társadalmi csoportokat nagyon eltérő módon érinti. A pusztító háborúkban, az általános elszegényedés közepette is születnek mesés vagyonok, a társadalmi zavarok idején különös karrierek indulnak; a válság mindig újrarendezi a vagyonokat és a pozíciókat.

Nos, ennek a nagy átrendeződésnek mi itt legfeljebb a körvonalait látjuk. Az átlagszámok erről nem mondanak semmit. A hivatalos értékelés a makrogazdasági adatok egy köre alapján egyértelműen optimista: a bruttó hazai termék (GDP) ismét növekszik, a beruházások nőnek, új befektetők ideérkezését jelentik be a politikusok, a hitelezési adatok is jól alakulnak, a bankok forgalma ismét emelkedik.

Ami ebből vitán felüli: a válságok természetéből fakad, hogy a helyreállítási szakaszban a megelőző időszakhoz (a statisztikai értelemben vett bázishoz) képest javulás mutatkozik. Tavaly a magyar GDP öt százalékkal csökkent az első sokkok hatására, a termelési láncok ideiglenes megszakadása és a hatósági korlátozások nyomán. Idén ilyen kemény viszonyok nem álltak elő, és az említett gazdasági alkalmazkodás nyomán azon ágazatok és szakmák is magukhoz tértek, amelyek 2020-ben a legtöbbet szenvedtek. Más területek, mint az informatika, gyógyszeripar pedig tovább bővülnek, fejlődnek. Egészében az idén 2020-hoz képest hat százalékos vagy akár nagyobb is lehet a gazdasági növekedés – ami azonban csak annyit jelent, hogy a gazdasági teljesítmény visszajut oda, ahol a vírus-okozta válság előtt volt.

A korábbi szint elérése viszont semmiként sem jelenti, hogy ugyanabba az állapotba jutottunk volna vissza. Időközben ugyanis munkahelyek, vállalkozások szűntek meg, átmenetileg vagy örökre. Családi és céges tartalékok merültek ki; mások viszont rengeteg friss pénzhez és üzleti lehetőséghez jutottak.

A nemzetgazdasági viszonyok is nagyot változtak. Míg 2020 elején a kormányfő a feszes gazdálkodás fontosságát hangoztatta, és óvott az adósságtól, az év derekán hirtelen megfordult a gondolkodás, és irdatlan mértékű állami költekezés indult el. Ezzel tavaly a GDP nyolc százaléka körüli deficit állt elő, jórészt az évvégén folyósított vállalati támogatások, állami költések révén. Akkor a válság elleni védekezés volt a hivatalos magyarázat az államháztartás nagy hiányára. Idén szintén hatalmas deficitet tervez a kormány – ezúttal a növekedés megtámogatása a hivatkozási alap. Holott a növekedés, így vagy úgy, mindenképpen bekövetkezik, és amint már érintettük, a kérdés csak az, hogy öt vagy netán hét százalékkal múlja-e felül az idei kibocsátás a tavalyit.

Nem kell makrogazdasági előképzettség ahhoz, hogy az ember fennakadjon az ügyön: költekezik az állam, ha a gazdaság lejtmenetben van, ami érthető, de költekezik akkor is, ha felfele tart…. Miért is? Miből?

Nyilván megnő az államadósság állománya. Törlesztése pedig az utókorra marad. Egyelőre a kamatok szintje világszerte alacsony, a kamatteher most még tűrhető. De ahogy az egész világban felfele mozog az infláció, és követi az emelkedést a kamatszint is, a GDP nyolcvan százalékát meghaladó államadósságunk komoly kamatkiadásokkal terheli majd meg a következő évek költségvetéseit.

Vásárló a Fény utca piacon, Budapesten, 2021. július 3-án. Fotó: Pozsonyi Roland / 168.hu

A sok kiadott állami pénz azonnal bevétele lesz valakiknek. Mivel a családi pótlékhoz, a munkanélküliségi támogatás rendszeréhez nem nyúlt a kormány, az állásmegtartó támogatás sem volt nagyvonalú, így az állami kiadások zöme nem a nyugat-európai vagy amerikai jellegű társadalmi válságkezelésre ment. A nagyobb tétel a gazdasági szereplők közvetlen támogatása. A támogatottak köréről ezt-azt tudni lehet, leginkább újságírói kutatásokból: ezek szerint az új gazdasági elit (meg néhány nagy külföldi cég) található a kedvezményezettek listáján. Ami viszont mindannyiunké az államadósság növekedésén túl, az a pénzromlás.

A nagy költségvetési hiány, valamint a legutóbbi hetekig tartó kedvezményes jegybanki hitelezés révén a gazdaságba rengeteg pénz került, amely azután meg is jelent az árakban. Így állt elő az a helyzet, hogy a bár a magyar gazdasági teljesítmény éppen csak eléri idén a 2019 végi szintet, de az árak a válság alatt rendületlenül növekedtek. A tavaszi adatok alapján a magyar infláció élen jár az Európai Unióban.

Az árak várható alakulásáról nagy vita folyik, nemcsak nálunk. Az emelkedés egyik része korrekció, a tavaly ilyenkor beálló árcsökkenés visszapótlása, mint a nyersolaj esetében. De az energiahordozók, fémek, mezőgazdasági cikkek ára most valóban nagy lendületet vett. A külső árak emelkedését azután felerősíti minálunk a forint árfolyamának jelentős gyengülése.

És ehhez járulnak hozzá a belső okok. A már említett állami túlköltekezésen kívül sajátos árnövelő körülmény az, hogy munkaerő- és kapacitáskorlátok is fellépnek néhány területen. Miközben még mindig van jelentős munkanélküliség vagy inkább elégtelen foglalkoztatás, megjelent néhány szakmában a munkaerőhiány is. Sok okból: a szakképzettek talán külföldre mentek vagy ott rekedtek, miközben a korábban nálunk dolgozó nem csekély számú vendégmunkások egy része a korlátozások miatt nincs itt.

A helyzeten sokat ront, hogy a kormány ideológiai okokból és a klientúrájának nyomására a plusz költségvetési pénzt beruházásokra, vállalattámogatásokra és a nagy, látványos projektekre fordítja, azáltal különleges nagy fizetőképes kereslet jelent meg az építőanyagok, építési kapacitások piacán. Nehéz viszont több embert felvenni, a kapacitások sem bővíthetők könnyen, így elkerülhetetlen a hiányhelyzet fellépése: hosszabbak a teljesítési határidők, drágul az építőanyag, nő a vállalási költség, „kaszálnak” a jó helyzetben levők. Erre a helyzetre erősített rá a CSOK és egyéb lakástámogatási program.

A hiánygazdasággal jó ideje nem volt dolgunk, de most ismét ízelítőt kapunk a régről ismert jelenségből. Meg abból is, ahogy az állam ilyenkor nekiáll „megoldani” a maga által okozott hiányhelyzetet: beleszólna az árakban, adóztatná a hiányhelyzet miatti extra nyereségeket, vizsgálócsapatokat küld ki, állami felügyelet alá helyezéssel fenyegetőzik.

Pedig lehetett tudni, hogy a többletpénz, különösen ha a gazdaságnak egy adott területére összpontosul, inflációt okoz. Ezt már a Magyar Nemzeti Bank is észrevette, holott addig maga is a keresletélénkítés pártján állt. Majd hamarosan meglátjuk, hogy a jegybanki felfogás módosulása elégséges lesz-e a nekilóduló infláció megfékezésére. De ez már egy másik történet.

Bod Péter Ákos közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának írása a 168 Óra 27. számában jelent meg.

(Kiemelt kép: Merész Márton / 168.hu)