Öt év börtönt kapott a leszbikus párra késsel támadó férfi

A homofób férfi egy villamoson pillantotta meg a két nőt, kést rántott és azzal fenyegette meg őket, hogy elvágja a nyakukat.

2023. május 22., 18:25

Szerző:

Még 2021 szeptemberében történt, hogy a fővárosi 52-es villamoson egy férfi késsel fenyegetett meg egy szintén a villamoson utazó leszbikus párt. A jármű a IX. kerületben, a Határ út felé haladt, amikor az elkövető odalépett az egymás kezét fogó nőkhöz, majd hangosan elkezdte őket szidni szexuális beállítottságuk miatt. Megfenyegette az utasokat, hogy megöli mindkettejüket, és elvágja a torkukat. Nyomatékosítás gyanánt elővet egy kilenc centiméteres kést is – írta a Népszava

A jármű vezetője a hangszórókon keresztül próbálta leállítani a férfit, aki azonban szúró mozdulatokkal tovább ijesztgette a két nőt. Eközben a villamos befutott a végállomásra, a férfit a vezető leszállította, a nőket pedig bekísérte a sofőrváróba. Az agresszív férfit végül a Határ úti aluljáróban fogták el, ahol megtalálták nála az elkövetéshez használt kést is.

A Fővárosi Törvényszék március 30-án kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki a férfit közösség tagja ellen, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette miatt és öt év szabadságvesztésre ítélte. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál azzal, hogy az elbírált bűntettet 2 rendbeliként minősítse.

Az agresszív férfi letartóztatásban várja a jogerős ítéletet. 

(Képünk illusztráció. Forrás: Pexels.com)