Úr az árban
Az első sorban már ülnek, amikor a közönséget beengedik a Szkéné nézőterére az Emberszag előadására. A bábok – mert azok ülnek a székeken – kezdetben ugyanúgy szemlélői egy kabaré-előadásnak, ahogyan mi is. Csak amikor egyszerre ők is színpadra lépnek, pontosabban színpadra ráncigálják, lökdösik és dobálják őket, akkor döbbenünk rá, hogy a nézőből bármelyik percben áldozat lehet. Például azért, mert zsidó. Azért, mert oly korban élt-él, ahol ő már nem olyan ember, mint bárki más, nem fuvaros, nem pincér, nem író többé, hanem zsidó. Akit megalázni, megütni, kifosztani, megsemmisíteni parancsra és parancs nélkül is olyan flottul ment errefelé abban az időben.
Szép Ernő a huszadik század egyik legfinomabb tollú írója-költője volt, Krúdy szerint egyenesen a legnagyobb közülük. Aki még 1942-ben is így írt egyik versében: „Csak a kedvesség, az öröm, / A pardon, meg a köszönöm, / A gyöngédség, a figyelem,/ Csak az az igaz idelenn.”
Író, költő, újságíró, kabarészerző volt – és pechjére zsidó. Ebben a „minőségében” ráncigálták be őt is 1944-ben a nézőtérről a színpadra, és vitték csillagos házba, munkatáborba hatvanéves korában. Itt átélt „élményeit” írta meg Emberszag című regényében 1945-ben, melynek új kiadására jó harminc évet kellett várni. Szép Ernő ebben az írásában sem tud és nem akar más nyelven, más hangon írni, mint a finom, jó modorú úriemberén. A téma és a stílus kontrasztja teszi olyan különlegessé, megdöbbentővé ezt az írást és ezt az előadást. Egy kulturált úr, egy européer, egy humanista szemléli őszinte megrökönyödéssel azt, ami körülötte és vele történik.
Szikszai Rémusz rendezőnek sikerült megtalálnia a módját, hogy ez a hang, ez a jellegzetes írói-emberi attitűd megjelenjen és nagy erővel hasson a színpadon. Jó ötlettel „három részre osztotta” az írót, a fiatal érett és az idősebb korú Szép Ernőt három színész, Kovács Krisztián, Tóth József és Fodor Tamás alakítja. Hárman háromféle aspektusból élik át és kommentálják a történéseket, reflektálnak önmagukra, többnyire őszinte rácsodálkozással, szelíd humorral, öniróniával. Miközben körülöttük hullanak az emberek, repülnek a bábok, melyeket végül gúlába raknak, mint levetett ruhákat, köröttük az elhagyott cipőkkel. Ilyen és hasonlóan felejthetetlen jelenetek sorát kínálja az előadás, a magyar holokausztirodalom különleges remekművének méltó adaptációja.
Ferencz Zsuzsa
