Tréfál a természet

Szerencsés ember Kovács P. Attila fotós, mert élőben láthatta mindazt, amit mi csak természetfilmekből és a világhírű, sárga keretes címlapú magazinból ismerünk. Viszont nem irigy, mert élményeit készséggel megosztja velünk. A Magyar Természettudományi Múzeumban nemrég megnyílt A mamutfenyőktől a gejzírekig című kiállítása voltaképp egy hosszú túra hozadéka abból az országból, amelynek nevét hallva elsőre száz más dolog jut az ember eszébe, nem pedig csodás természeti értékei.

A tárlat négy év munkáját összegzi: az alkotó huszonkét amerikai nemzeti parkban készült fotóinak legjavát mutatja be. Képein olyan természetvédelmi területeket látunk, amelyeket egykor vulkánok, szelek, földrengések formáltak, az eső, a perzselő nap és a fagy munkálta olyanná, amilyennek ma ismerjük őket. Az ember pedig – fegyelmezetten – azzal járult hozzá a természet látványos varázslataihoz és megóvásukhoz, hogy védelmükön kívül mást nem tett. Ha út épült, nem jött a dózer, nem került elő a fejsze, hanem tisztelettudóan átrajzolta a nyomvonalat, megkerülve szilát, gigantikus fenyőt. Békén hagyta tehát, arra az esetre tartalékolva őket, hogy ha a városi lét már végképp nyomasztóvá válna számára, felkeresse, és rácsodálkozzon a természet e lélegzetelállító tréfáira.

A jól kidolgozott képek, a hozzáértő szemmel exponált, hatalmasra kinagyított erdő- és sivatagrészletek, a szokatlan fények, a meghökkentő színek és a mifelénk ismeretlen vízi világ láttán óhatatlanul elgondolkodik az ember azon, hogy jó dolog-e tartós bérletről beszélni nemzeti parkok és tájvédelmi területek esetében napjaink Magyarországán. (Egyeseknek bizonyára nagyon is az.) S ha valamely természetismereti tárgyból pótvizsgára kényszerülne a gyerek vagy az unoka, okvetlenül hozzák el őt ide. De ha ezúttal megúszta volna a bukást, akkor is. Mert már csak azért is érdemes felkeresni ezt a látványos, július 21-ig látható kiállítást, hogy eltöprengjünk azon: voltaképpen milyen kicsik is vagyunk ebben a világban.

Berkó Pál