Törtetők
Ha valaki eddig nem nézte sem tévésorozatként (tudjuk: „a szem rágógumija”), sem mozifilmként (látjuk: olcsó utóhasznosítás), az ne törtessen a pénztárhoz: nem veszít semmit. Sőt. Nagy autók, nagy házak, kínos luxus, kontúrtalan figurák, telibe kinyitott nagy pofák uralják a gyenge történetecskét, amelynek részletei sem tudnak megvigasztalni.
Négy, a harmincas éveiben járó pasi, barátok, akik Hollywoodban kavarnak. Egyikük színész, nem is sikertelen. A többi rajta lóg a régi barátság okán. Nagyokat nyeldekelnek az álomgyár édes életéből: habosan, felturbózva, zagyván. (Nők, autók, fogadások, pénz, filmforgatás stb.) Kínosan zöldek. Éretlenek.
Akik a tömegkultúrába betolakodnak, azok többnyire nem a kultúrát szokták képviselni, hanem a tömeget. Akkor is megkockáztatható ez a kijelentés, ha – mint itt – végül Golden Globe-bal koronázzák meg a nagy semmit. És – sajnos – minden irónia nélkül! (Holott a példa ott látható a vásznon!)
Ez az amerikai sikerről, útról és vágyról szóló, kínos, ellenkező hatású propagandafilm az értelemtelenségről, a linkségről, a hazudozásról, a felelőtlenségről beszél. A kulisszavilágról. Az emberalatti celeblétről. Rajongva.
Annak idején Fellini filmje, az Édes élet egy partra kivetődött tengeri szörny tetemének meditatív szemléjével végződött. Itt, ebben az amerikai filmben a sikert, a hepiendet, az esküvőt, keresztelőt sodorja ki elénk a szemérmetlen hullám, az a régimódi, és bizony, bizony mondom néktek: kár az időért. A neki szentelt, rá áldozott figyelemért.
Annyi érdekes dolog van a világon!
(Írta és rendezte: Doug Ellin.)
Bölcs István
