Péterfy Bori–Szikszai Rémusz: Az öldöklés istene a 21. századi problémákra reflektál érvényesen
– Mi fogott meg benneteket ebben a sötét tónusú társalgási vígjátékban?
– Péterfy Bori (PB): Az öldöklés istene nagyon színészcentrikus darab, gyakorlatilag a színészek viszik a vállukon. Színészileg az is csábító, jó kihívás, hogy az elejétől a végéig mind a négy szereplő jelen van a színpadon. Ezáltal a próbafolyamat is nagyon intenzív, nem kell arra várni, amíg az ember sorra kerül. Ami a mondanivalóját illeti, most különösen aktuális, már-már közhely, hogy a családmodell teljesen megingott. Rengetegen elválnak, mindenki próbálkozik az együttélés, a párkapcsolat különböző formáival. Látszólag két ideálisan működő családot látunk a darabban. Mindkét házaspár a jól kereső, polgári középosztályhoz tartozó értelmiségi, akik azt hiszik magukról hogy nagyon kulturáltak, mindent meg tudnak beszélni egymással. Aztán fél óra alatt kiderül, hogy ez csak a látszat, egyáltalán nem így van.
– Szikszai Rémusz (SzR): Az utóbbi időben inkább rendezőnek hívnak. Ezért is örültem a lehetőségnek, hogy egy jól megírt, jó alaphelyzetet felvázoló darabban színészként vehetek részt. Ráadásul az mindig egy különleges állapot, amikor olyan struktúrája van egy színdarabnak, hogy folyamatosan jelen kell lenni. Amikor négy színész egymásra van utalva egy térben, az mindig izgalmas kihívás. Az öldöklés istene a Magyarországon is ismerős álművelt, ál-pc világ eluralkodásáról szól. A média is efelé tolja a világot, a talkshow-kban, a beszélgetős műsorokban mindenki kibeszéli az életét, közben az egész egy nagy hazugság.
– A Reille házaspár dinamikáját, mondhatni, a férj uralja. Annette, a feleség személyisége lassabban bontakozik ki, sokáig tűr, tűr, majd egyszer csak kitör magából...
– PB: Annette olyan karakterű nőnek tűnik, aki besimul a férje mögé. A négy szülő közül ő az, aki leginkább próbálná megoldani a helyzetet, hogy ne legyen gond abból, hogy a fia verekedett. Valószínűleg arról van szó, de ez nincs benne a darabban, hogy ha a bántalmazott gyerek szülei feljelentést tennének, akkor a fiúkat kirúgnák az iskolából. Annette igyekszik a konfliktusmentes, békés megoldás felé terelni a dolgot, de ez nem sikerül, és belőle is kijön az „állat”. A fő problémája, ami kiszakad belőle, hogy a férje kizárólag a munkájának él. A családot, a gyereknevelést száz százalékosan ráhagyja, semmiből nem veszi ki a részét. Ugyanakkor ez a nő nem háztartásbeli, egyenrangú munkája van a férjével, vagyonkezelési tanácsadóként dolgozik. Itthon is sok hasonló helyzetet látunk manapság, és ezt a nők nagyon nehezen szokták tolerálni.
– Mit tudunk meg a gyerekéhez való viszonyáról?
–PB: Talán erről derül ki a legkevesebb, csak utalások vannak rá. Azt gondolom, Annette jó anya, vagy legalábbis próbál az lenni. Az a típus, aki mindent megbeszél, kicsit partnerként kezeli a gyerekét, nagyon védi. A gyereknevelési problémák helyett sokkal inkább azokról az elfojtásokról van szó, amelyek kialakulnak a partnerekben egy hosszú együttélés alatt.
– Alain a mobilján függő, az üzleti életét nyilvánosan bonyolító, törtető figuraként értelmezhető?
SzR: Ennél azért árnyaltabb a kép. Nagy körvonalakban valóban egy arrogáns, másokkal nem törődő, rendkívül önző figura. Úgy érzi, benne van az élet nagy körforgásában, és az „apró-cseprő” családi ügyek egyáltalán nem lényegesek számára. Ehhez képest így is viselkedik mindaddig, amíg oda nem pörkölnek neki szóban. Az a típus, aki nem nagyon akar veszíteni, még egy szócsatát sem.
– A házaspárbaj során azzal büszkélkedik, hogy bírja az öldöklés istenét. Minek a metaforája számodra az öldöklés istene?
– SzR: Az emberiség hatezer éve azzal küzd, hogy az ember egyszerre egy ragadozó, másrészt meg egy menekülő állat. Ősi módon belénk van kódolva mind a kettő. Nyilván habitustól, környezettől, élethelyzettől függ, hogy melyik uralkodik el rajtunk, vagy képesek vagyunk kordában tartani. De alapvetően ez olyan mély és atavisztikus probléma, amivel szerintem amíg az ember él, küzdeni fog. Ennek a világegyetemnek a csúcsragadozója jelen pillanatban a homo sapiens nevezetű lény.
– PB: Az öldöklés istene nem színtiszta társalgási darab, vígjátéknak is nevezhető kortárs dráma, amely aktuális, 21 századi problémákra reflektál érvényesen. A tragikomédia irányába megy el, kegyetlenül vicces, sokat nevetünk a próbákon. Szeretnénk, ha olyan előadás születne, ahol a nézők sírva nevetnek, de közben feszengenek és magukra ismernek.
***
Az öldöklés istene, bemutató április 7., szombaton este az Átriumban.
További előadások: április 8. 15:00 és 19:30, április 25. 19:30
