Ötkarikás történelem
Hatalmas fehér molinók teszik szinte láthatatlanná a gyönyörű, XV. századi lausanne-i városháza bejáratát. Az olimpiai öt karikával díszített lepleken büszkén hirdeti a felirat: 100 ans ensemble. Vagyis 100 éve együtt. 1915-ben tette át ugyanis székhelyét a háborútól fenyegetett Párizsból a békés svájci városba a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Az „együtt” kifejezés feltehetően a NOB és Lausanne hosszú ideje tartó frigyére utal, amiről illik megemlékezni. Túloznék, ha azt mondanám, hogy a város a centenárium lázában ég; nem hiszem ugyanis, hogy a svájciak bármiért is lázban tudnának égni, bár ez, elismerem, otromba előítélet. Lausanne ráadásul igazán sokat tett az olimpiai eszme ébren tartásáért és gondozásáért. Építettek például egy fantasztikus múzeumot 1993-ban a Genfi-tó partján, hatalmas parkot kanyarítottak köré, amit teleraktak szobrokkal, görögös hangulatú hófehér oszlopokkal, medencékkel, odabent pedig berendeztek egy elképesztően gazdag kiállítást az olimpiai mozgalom és az olimpiák történetéről. A múzeumot a centenárium tiszteletére nemrég felújították. A Lausanne-ba látogató sport- és múzeumkedvelők számára kötelező és felejthetetlen programot kínál.
Interaktív, modern, mozgalmas, izgalmas, változatos, gazdag és jól áttekinthető kiállítás ez, igazi XXI. századi attrakció. Három emeleten mutatnak be mindent, ami az olimpiákkal kapcsolatos lehet, ókori vázáktól a legelső tévékamerán át Egerszegi Krisztina úszósapkájáig: Egy óriási, több részre osztott kivetítőn egyszerre futnak a nyitóünnepségek emlékezetes képsorai, az egyik kockában éppen Muhammad Ali tűnik fel kerekesszékben az atlantai rekortánon, kezében a fáklyával, a mellette lévőben pedig Antonio Rebello nyíllövése a barcelonai fáklya kandelábere irányába. Az egyik fal mellett, félkörívben, vörös bársony drapéria előtt fenségesen sorakoznak a fáklyák, mind egyenként megvilágítva, mint megannyi műalkotás. Felállhatunk az olimpiai dobogóra is, megnézhetjük, mi volt egy atléta napi étrendje, boldogan nyomkodjuk a gombokat, hogy lássuk például, melyik olimpián milyen versenyszámokat rendeztek, s ha sok időnk van, megnézhetünk egy-egy emlékezetes döntőt is. Például Hegedűs Csabáét, amikor a századik magyar aranyért birkózott. Hatalmas, hirdetőoszlop-szerű fal mellett haladunk el, rajta angol és francia nyelvű mondatok. Je dois – kell, I want – akarom, Je peux – bírom, I can – képes vagyok rá. Hányszor hagyják el ezek a mondatok a sportolók ajkát, míg eljutnak a győzelemig, hogy szerepelhessenek azon a tablón, amely a győztesek örömét mutatja be!
A kertben látható több mint húsz szobor között két magyar alkotás is található, Török Ibolya és Mihály Gábor művei. Utóbbi három kerékpárost ábrázol, akik fej-fej mellett haladnak, s a három bicikli öt látható kereke az olimpiai öt karikát formázza. A kijáratnál megpihenhetünk az impozáns medence partján, köröttünk zászlók lobognak, az út túloldalán, a napsütésben tintakéken ragyog a Genfi-tó.
