Nyomtass te is! – Szamizdat a 21. században

2017. szeptember 3., 08:44

Nem hittük volna, hogy Magyarországon újra szükség lesz még szamizdatra. A nyolcvanas évek óta sok minden változott, ám a lakosság jelentős részének ma sincs módja tájékozódni a közügyekről. Valódi információk helyett a kormányzati propagandagépezet hazugságözönét zúdítják rájuk a közszolgálati csatornák. A megyei lapokat is felvásárolták a fideszes üzleti körök. Milliók fognak úgy szavazni, hogy az ország valós gazdasági társadalmi helyzetéről mit sem tudnak. Ezen akar változtatni a Nyomtass te is! civil kezdeményezés. A társaság vezetője, László János korábban egy napilap belpolitikai rovatát vezette. A 168 Órának elmondta, egyfajta 21. századi szamizdatot hoztak létre, amellyel a jobboldali hatalom médiafölényét akarják egyensúlyozni.

– Léteznek még független lapok, de az írásaik kevesekhez jutnak el. Mi a legfontosabb cikkekből – a források feltüntetésével – rövidített verziókat készítünk, és az anyagokat feltöltjük a nyomtassteis.hu-ra, illetve a Facebook-oldalunkra. Heti lapszámaink az internetről letölthetők és A4-es lapokra nyomtathatók. Önkéntesekből álló szervezetet hoztunk létre, de bárki csatlakozhat hozzánk, aki nyomtatásban, szállításban vagy másban segíteni tud. Vidéki bázisokat igyekszünk kiépíteni olyan helyi segítőkkel, akik a településeiken terjesztik a kiadványokat. Bedobják a postaládákba, eljuttatják a szomszédaikhoz, ismerőseikhez.

Már több mint ötven önkéntesük van, de mindenkit várnak, aki kicsiben vagy nagyban tenni szeretne valamit a sajtószabadságért. A jobboldali lapokban máris „sorosbérencezik” őket, pedig az önszerveződő csoportot kizárólag a civil kurázsi tartja fenn.

S. ZS.

Kevesen tudják, hogy a slow fashion, azaz a fenntartható divat kiemelkedő képviselői hazánkban a szőrmével foglalkozó szakmák, úgy mint az állattenyésztők, szűcsök, designerek, kereskedők. Ők azok, akik elkötelezettek, illetve érdekeltek abban, hogy a kezük alá kerülő állatokat megfelelő körülmények között tartsák. Nemcsak az Európai Unió és a hazai szigorú állatvédelmi, állattartási és környezetvédelmi előírások kötelezik őket erre, hanem maga a tény: csak annak az állatnak lesz szép, dús, jól felhasználható és főként eladható bundája, amivel jól bánnak, ami megfelelő körülmények között él. Épp ezen közös célok elérése érdekében, illetve azért küzdve, hogy a nem etikus állattartókat kiszorítsák a piacról szövetségbe szerveződtek. 

Elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

A jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén 5 kategóriában versenyeztek a filmek. A vasárnapi díjátadó keretében a Nemzetközi- Magyar-, Diák-, Antropocén- és Képkereső versenyszekciókban hirdettek ki díjakat és különdíjakat. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A Legjobb emberi jogi dokumentumfilm díjat A Dmitrijev-ügy nyerte, a Legjobb dokumentumfilm elismerést pedig az Aranyásók kapta. A Legjobb magyar film a Fanni kertje Somogyvári Gergő rendezésében. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.