Nácitlanítás
Ha volt esztendő, amelyik kiérdemelte a „fordulat éve” kifejezést, az 1945 volt. A második világháború 55 millió halottja után, a német állam teljes megsemmisítését követően valóságos népvándorlás támadt a volt hitleri Harmadik Birodalom területén. Hiányzott vagy 15 millió férfi (11 millió hadifogoly, 3,7 millió elesett), megjelent viszont nyolcmillió német menekült, kétmillió orosz hadifogoly s hárommillió balkáni.
A győzteseknek el kellett dönteniük: mit akarjanak a romokon. A legfontosabbnak tartották a németek átnevelését, a reedukációt. Ha ez nem sikerül – mondták –, akkor hiábavaló volt a háború. Sürgős tehát a „nácitlanítási eljárás”. Három és fél millió feljelentés érkezett az esküdtszékekhez, „a hivatalok kiürültek, az internálótáborok megteltek”.
A nácizmus, persze, nem korlátozódott Németországra. Ausztriában is hatszázezer párttag volt. Európa ismét megismerkedhetett a lincselés indulataival. (A felszabadult Franciaországban tízezer kollaboránst vertek agyon, Olaszországban 14 ezer fasisztát.)
A nürnbergi perben bűnöző szervezeteknek nyilvánították a náci párt, az SA, az SS, a Gestapo, a SD vezető testületeit, a hadsereg vezérkarát és a birodalmi kormányt. Angol, amerikai, francia és szovjet nyomozócsoportok tették rá a kezüket a szabadalmakra, technikai eljárásokra. A győzteseknek el kellett dönteniük: Németország megbüntetését vagy talpra állítását tekintik-e fontosabbnak.
A városokban éheztek. A lakosok vidéken próbálták értékeiket élelmiszerre cserélni. „A tehénistállókból már csak a perzsaszőnyeg hiányzik” – kommentálta egy berlini.
Hitler alig néhány órája halt meg, amikor Moszkvából megérkezett az emigráns Ulbricht-csoport, hogy a szovjet hadsereg által elfoglalt területeken kezébe vegye a hatalmat.
Ez az esztendő az atombomba bevetésének éve. Alapjaiban változott meg a stratégia: eddig meg akarták nyerni a háborúkat, ezután pedig elkerülni.
(Theo Sommer: 1945. Egy év életrajza. Fordította Csősz Róbert. Európa Kiadó)
