Most vagy soha: akciódús filmet akartak készíteni

Megszólalt Rákay Philip a Most vagy soha című filmről, amelyet augusztus 20-án láthatnak először a tévénézők.

2024. augusztus 20., 14:45

Szerző:

Öt hónappal a mozis bemutató után televízióban is levetítik a Most vagy soha című filmet, ami az 1848. március 15-ei nap eseményeit, illetve Petőfi Sándor és a márciusi ifjak történetét meséli el. A film producere, Rákay Philip korábban azt mondta, hogy idén sem tévében, sem streamingen nem láthatjuk a produkciót, a TV2 mégis le fogja vetíteni augusztus 20-án.

Rákay augusztus 20-án a Mokka vendége volt. Azt mondta, hogy a Most vagy soha az egyik legsikeresebb magyar film, hiszen több mint 200 ezren látták a mozikban, emellett idén nagyon sok külföldi produkciót is lekörözött nézettség szempontjából. Mint mondta, a filmet nemcsak idehaza, hanem Erdélyben, és a tengerentúlon is tapssal jutalmazták és pozitív reakciókat váltott ki a nézőkből,

Jó ötlet egy forradalmi filmet augusztus 20-án vetíteni?

Rákay Philip nem bánja, hogy augusztus 20-án vetítenek le egy márciuc 15-éről szóló filmet. Mint mondta, örül, hogy egy ilyen fontos nemzeti ünnepen lehet a film televíziós premierje, hiszen szerinte a Most vagy soha üzenete az, hogy "haza csak egy van", és emiatt nemcsak március 15-éhez, hanem bármelyik másik nemzeti ünnephez szorosan tud kapcsolódni a márciusi ifjak története - akár Szent István napjához is.

A producer azt is elárulta, a Most vagy soha a siker ellenére azért lett olyan megosztó, mert túl sok volt benne a fikció, de Rákay elmondása szerint soha nem is akartak egy száraz történelmi filmet csinálni, mert azzal nem tudták volna megragadni a fiatalokat.

Merthogy az elsődleges cél az volt, hogy a Most vagy soha elérjen a mai fiatalokhoz, éppen ezért egy olyan történetet kellett kidolgozni, ami pörgősebb, akciódúsabb; olyan, ami szórakoztatni tudja a tizenéveseket.

A valóságban tehát ez az oka annak, hogy a történetben sok helyen kiemelt szerepet kapott az izgalom a feszültség, az akció, és ez az oka annak, hogy például Szendrey Júliának is vannak olyan jelenetei, amik a valóságban természetesen nem történtek meg: például, hogy terhesen összeverekedett a kitalált negatív hőssel, Farkasch-sal, aki áthajítja őt egy üvegablakon.

Rákay Philip itt nem áll meg: most a mohácsi csatáról készül filmet forgatni. 

 
A mohácsi csatáról szóló produkció története kész, ugyanúgy Kis-Szabó Márkkal és Rákay Philippel építettük fel. Az úgynevezett treatmentet – amely részletesen leírja a cselekményt – adjuk be ősszel a Nemzeti Filmintézethez, és várjuk az elbírálását. Ha az első lépés sikeres lesz, akkor állhatunk neki a forgatókönyv írásának. Ha megvalósulhat a film, akkor 2026-ra kellene elkészülnie, a mohácsi csata 500. évfordulójára.”

– mondta Szente a Világgazdaságnak tavaly augusztusban. A 24.hu most azt írja, az elbírálás úgy tűnik, kedvező volt, most a Mohács 1526 elnevezésű projekt a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottságának döntése szerint ötmillió forint forgatókönyv fejlesztési támogatást kapott a forgatókönyv első változatának elkészítésére.

S hogy úgy nagyjából milyen alkotást kell elképzelnünk? Nos, erről 2023 elején Rákay Philip már mondott pár mondatot. Akkori gondolatai szerint a film A rettenthetetlenhez hasonló lesz, ám hozzátette:

„Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén.”

– árulta el a történetről.

(Kiemelt képünkön Rákay Philip. Forrás: Rákay Philip hivatalos Facebook oldala)

16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?