Magyarország bezárkózott
Az Amnesty International (AI) éves jelentése rossz példaként említi Magyarországot a menekültüggyel kapcsolatos jogsértések miatt. Jeney Orsolya, az AI hazai igazgatója a 168 Órának azt mondta, Magyarország nem lehet büszke emberi jogi teljesítményére: a hatóságok jogilag és fizikailag is elzárták a menekültek útját, a kormány alaptalan támadást indított a civilek ellen, a miskolci önkormányzat nem kegyelmezett a város kiszolgáltatott lakosainak.
Az AI úgy fogalmaz: „Látva a menekültek és migránsok számának év eleji intenzív emelkedését, Magyarország hátat fordított a közös erőfeszítéseknek, és úgy döntött, hogy bezárkózik.” A jelentés emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen a menedékjoggal kapcsolatos uniós jogszabályok megsértése miatt.
Az AI kitér arra is, hogy a kormányzati politikával szemben kritikus civilszervezetek zaklatással és a regisztrációjuk elveszítésére vonatkozó fenyegetésekkel szembesültek.
Folytatódott a romákkal szembeni diszkrimináció és továbbra is elmulasztották a hatóságok a romák és más kisebbségek gyűlölet-bűncselekményektől való védelmét. Körülbelül száz, főként roma család továbbra is ki volt téve az erőszakos kilakoltatás kockázatának Miskolc Számozott utcák nevű városrészében.