Lincoln
Van abban, persze, valami felingerlő, ha egy filmet 12 Oscarra jelölnek. Nemcsak a legjobb film, legjobb rendezés, főszereplő, mindkét nembeli mellékszereplők, forgatókönyv, zene, de még a legjobb vágás, díszlet, látványtervezés, hangvágás díjára is esélyes, miután hat Golden Globe-ot besöpört, és letarolta a Brit Filmakadémia elismeréseinek mezőnyét is. Ilyen állat talán nincs is – amint az egyszeri állatkerti séta során mondták.
Kihívó, kapitális zsákmánynak ígérkezik hát. S meg is kapja a magáét bírálóitól. Kosztümös, parádés blöff, gejl giccs, modoros manírok, csöpögő, üres tanmese, hosszú, unalmas és méghozzá béna (!).
Nos, vannak történetek, amelyekbe nem fér bele sem egy jópofa kényszerleszállás, sem a romkomok dalárdája. (Hamlet történetébe a dinamizálás érdekében egy mégoly hálás bankrablás sem illeszthető.)
Igaz, ez inkább a szavak filmje. Hosszú viták, meggyőzés, alkuk, manipulációk, korrupciók során át jutunk a (megengedem: többszörös) végkifejletig. Amely azonban – így egy bíráló – nem túl érdekes, hiszen „tudjuk a végeredményt”. (Mint az Othellóban, Rómeó és Júliában stb. is.)
Mások azt róják fel, hogy ez nem a teljes életrajz, csupán abból néhány hónap. Ám Lincoln – életének minden pillanatában Lincoln! Nincs a címben semmi félrevezető. A faltól falig tartó biográfia számonkérése sem indokolt. Petőfi a Tiszáról írt verset, József Attila a Dunánál töprengett, s egyikük sem kritizálható azért, mert elmaradt Kogutowitz Manó vízrajzi térképeinek extenzív teljességétől.
Az alkotmány 13. kiegészítéséhez kétharmados politikai megegyezés kellett. Az ehhez vezető út, az idő itt maga a drámai szervezőerő.
A filmet szombat este telt házban láttam, s a vetítés végén néhányan – mintha színházban lennénk – tapsoltak. Hát itt tartunk.
(Rendezte: Steven Spielberg, címszerepben Daniel Day-Lewis.)
Bölcs István
