Legenda
Nem az, amelyik szájról szájra jár és szentekről szól. Ez csak egy gengszterfilm. Amelyben két „Don” van: Reginald és Ronald. (És persze harmadiknak LonDON, amelyet a két Kray testvér uralni akar.) Az ikrek mindent együtt csinálnak, felesben, a két félkeresztapa mégis erősen különbözik.
Az egyik paranoid skizofrén, a másik csupán „normális” bűnöző, aki még némi lelkiismerettel és életstratégiával is rendelkezik. (Védelmi pénzek, kaszinók, bárok, szövetség a Las Vegas-i maffiával, ironikus viszony a Scotland Yard embereivel.)
Egy elmebeteg mindig meghálálja, ha beleírják a történetbe. Ő ugyanis fel van mentve hit- és erkölcstanból, jó magaviseletből, de még „dramaturgiából” is: azt csinál, amit akar. Azt tesz, akár „különös kegyetlenséggel” is, amit a forgatókönyvíró nem szégyell. (És ezek általában nem pirulós fajták.) Vagyis: egy kiszámíthatatlan, roncsolt tudatú személyiség valóságos aranybánya, ezer lehetőség hordozója. Tetteit nem kell hosszasan és körültekintően indokolni. („Mert csak.”)
Az őrült Ron és az érte felelősséget vállaló Reggie: egy család. Körülöttük pedig az alkalmazottak és bűntársak: az intellektuális, aki mossa a pénzt, a bérgyilkos, aki jön és lő, és a többi, aki megtestesíti az East Endről, a munkásnegyedből induló, majd az előkelő, félvilági West Enden is kiteljesülő alvilágot. A láp virága, a szépséges Frances hiába mentené a férjét, Reginaldot a törvény innenső, naposabb oldalára, az ikertestvér Ronald újra és újra háborúra készül, minden gátlás nélkül átéli a gengszterlétet. Így hát valamennyi konfliktus a famílián belül játszódik le: a testvérek közt, a házasok közt, a sógor-sógornő kapcsolatban, az anyós-vő relációban. Nem is igen kell ide rendőr, nyomozó, gengszterkonkurencia vagy más, zavaró tényező: minden adva van családon belül. Csak a boldogság nem.
És a nézőtéren sincs másképp. Közepesnél jobbra ne számítsanak!
(Reginald és Ronald Kray szerepében Tom Hardy, az érzékeny Francest Emily Browning játssza. Rendezte: Brian Helgeland.)
