Kissinger Világrendje
Alig másfél évvel a kínai nyitás klasszikus korszakát elemző művének második kiadása után megjelent a 92 évesen is aktív Henry Kissinger új könyve, a Világrend, melyben a modern diplomácia nesztora a 21. század kihívásaira keresi a választ.
A hidegháború világa huszonöt év alatt eltűnt, a Nyugat nem került ki rosszul belőle. A „maradványok” számbavételekor mégis olyan kérdések maradtak a nyakunkon, amelyek nagyon is múlt századiak. A háború, a természetpusztítás, a rasszizmus, a népirtás, az elvándorlás, az államok szétesése, az egymást felemésztő fundamentális víziók vetélkedése. Kissinger a régi iskola híveként a szívós aprómunka, a folyamatos alkuk híve.
– Lehet, hogy az ember globális kérdésekről olvas, mégis Magyarországra gondol – mondja Ara-Kovács Attila külpolitikai elemző. – Így vagyunk a Kissinger-könyvvel is. A szovjetrendszer összeomlása táján jelent meg az a két könyv, amely hosszú ideig a viták középpontjában állt. Az egyik Fukuyama műve, A történelem vége. Fukuyama szerint az erőszak hagyománya megszakadt, győzött a jó, nincs miért háborúzni. Nincsenek forradalmak, ellenforradalmak, osztályküzdelmek. Samuel Huntington (Civilizációk összecsapása) ugyanazokból a tényekből kiindulva ellentétes következtetésre jut. Eljött az új középkor, a sötétség, az egymással harcoló fundamentális víziók kora. Huntington nyert, legalábbis mifelénk, Keleten. És ha megvalósul Orbán és követőinek elgondolása, a „nemzetek Európája”, az újabb kataklizmák forrása lesz. Nem tudunk jobbat mondani, mint amit Kissinger megoldásként kínál. Tárgyalni végkimerülésig, praktikus alkuk során át. Egyetlen reményünk a béke, még a morális mélypontok ellenére is.
