Kirakatpolitika

A budapesti városházán él valahol egy titkos csapat. Az ő feladatuk kiagyalni, milyen hangzatos hírrel álljon legközelebb a nyilvánosság elé a város első embere. Mindegy, hogy a dolognak semmi értelme, hogy nincs rá pénz, s az is, ha nem lesz belőle semmi, de addig is Tarlós uralja a közbeszédet, róla írjanak a lapok. Így születhetett meg a sárga pesti taxik meg a bugyikék autóbuszok ötlete, vagy az, hogy adózzon minden árus, ha a portékáin, emléktárgyain a város neve szerepel. Ők találhatták ki azt is, hogyan bénítható meg az idegenforgalmi szezon közepén hetekre a főváros azzal, hogy bérbe adja fontos közterületeit egy hollywoodi produkció forgatásához. (Kell a pénz, ha már Orbán nem ad.)

Április végén, amikor ismét nekilódult a főpolgármesteri ötletbrigád, hatósági eszközökkel készültek felszámolni a válság egyik kísérő jelenségét, a belvárosban évek óta bezárt üzletek szomorú látványát. Hogy miért éppen az idegenforgalmi szezonnyitás előtt fél órával jött az ötlet, nem tudni, mindenesetre kötelezték a retkes, lefújt, repedt kirakatüvegű, vadplakátokkal teliragasztgatott üzletek tulajdonosait, hogy takarítsák le portáljaikról a szutykot, egy városházi látványkommandó pedig régi városfotók és műalkotások reprodukcióit ragasztja majd a kirakatokra, a lehangoló valóságot eltakarandó.

Kár. Igazi hungarikumot készül ugyanis felszámolni a főváros. Egy adag Balkánt Budapest szívében. Mert hol láthat a turista egy főváros legelegánsabb bevásárlóutcájától tízpercnyire olyan kirakatokat, amelyek régészeti lelőhelyként őrzik a tegnap történelmét. Az egykor eladótérként működött helyiségekben ma ugyanis szeméthegyek magasodnak, de van itt évekkel ezelőtt behajigált hamburgermaradék, sörösdoboz, ócska tornacipő, koszos hálózsák, a meggyújtott szórólapok nyomán szállongó pernye meg vizeletszag. Mint egy katasztrófafilmben: sehol egy élő ember, aki kiürítené a József körút vagy a Rákóczi út elhagyott boltjainak postaládáit, felbontaná az ajtó és a rács közé becsúsztatott leveleket, rendezné az akár két éve is ott heverő közműszámlákat, aki végre elballagna a postára az évekkel ezelőtt érkezett tértivevényes levelekért, értesítésekért, utolsó felszólításokért, idézésekért, ítéletekért. Mert attól, hogy egy boltra lakat kerül, az élet még megy tovább, és a hivatalok teszik a dolgukat.

De talán mindegy is. A lényeg a kirakat. A látszat. Hogy álságosan barátságos képét mutassa a város. Mintha rendben mennének itt a dolgok. A kirakatokra ragasztott új fotók mögött pedig folytatódhat a válság, állhat a szemét akár embermagasságig is. Megoldás volna megfizethető áron kiadni ezeket a koszshopokat, hogy akként működjenek ismét, amire rendeltettek: boltként. Minden más csak tüneti kezelés. Pirosító a halott arcán.