Kácsor Zsolt: Igazolványt kaptak a tolvajok
A múltkor loholtam el a Parlament mellett, mert a Báthory utcában akadt dolgom egy étteremben, ahová sajnálatos módon nem enni mentem, hanem mosogatni. Ne tessék szörnyülködni, nem olyan rossz dolog az, először is a fizikai munka kikapcsolja az embert, elegánsabban szólva meditatív állapotba kerülünk tőle, s ha még pénz is jár érte, az dupla öröm. Én ezerötszáz forintot kaptam a mosogatásért óránként, ráadásul zsebbe, azaz feketén, de most hívom föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éber munkatársainak szíves figyelmét arra, hogy amit most olvasnak, az nem személyi jövedelemadónak a bevallása, hanem egy enyhe, nyolc napon belül gyógyuló tárcanovella, egy tárcácska, amely félig-meddig szépirodalmi műfaj, azaz lehetnek benne fiktív elemek, kitalált mozzanatok, tudják, a drámai hatás kedvéért.
Drámai hatást most azzal akarok kelteni, kedves NAV-munkatársak, hogy van két diplomám, jól-rosszul beszélek két világnyelvet, a magyar sajtóban lehúztam huszonhét évet, megjelent három regényem, számos novellám, ám bevételeimet olykor ki kell egészítenem egyéb forrásokból, például mosogatásból, ami igen jól fizet. Mondom, ezerötszáz forintot kaptam érte óránként, azaz a lassan négyéves kislányomnak egy óra mosogatás árából tudtam venni pár kiló kenyeret, és még némi apróm is maradt, amiből sajna nem veszek Harley Davidsont, sem jachtot, sőt nem vásárolom föl a fél magyar sajtót sem, mint ahogyan egyesek teszik a maguk aprójával. Ha a NAV éber munkatársai eddig eljutottak az olvasásban, akkor fölhívom a figyelmüket arra, hogy van ebben az országban olyan kormánypárti gázszerelő, aki egy órácska leforgása alatt többet keres, mint én az egész eddigi életemben, igaz, abban az egy órácskában ő nem tányérokat mosogat, mint én, hanem lopott közpénzt mosogat tisztára – tehát ha úgy érzik, hogy vagyonosodási vizsgálatokat kellene indítani, akkor volna tippem, hogy kivel szemben tegyék.
Szóval mentem át a Kossuth téren sietős léptekkel, merthogy munkából késni nem szeretek, ráadásul a szemem előtt lebegett az a háromezer forint, amit a mintegy kétórás mosogatás után zsebre fogok rakni (figyelem, kedves NAV, lehet, hogy ez fikciós megjegyzés?), loholok a téren, s egyszerre csak ki jön velem szembe? Na ki?
Egy országosan ismert kormánypárti parlamenti képviselő!
Pont velem szemben loholt, vagyis az ország háza felé haladt, s a kezében egy lapos aktatáskát vitt. Egymásra néztünk, biccentettünk. Gondolom, ő is munkába igyekezett, vagyis hát lopni ment. Megpakolja odabent a táskát, és még kezet se mos utána. Szerintem a lopás újabban bekerült a fideszes képviselők munkaköri leírásába, merthogy oly gátlástalanul és rutinosan lopnak ma már, hogy az lehetetlenség, hogy erről valami szakirányú papírjuk ne legyen. Az a minimum, hogy a négyéves mandátum fölér egy OKJ-s tanfolyammal a tolvaj szakirányon.
Azt tanácsolom hát, hogy legközelebb, ha a Kossuth téren megint összefutok veled, kedves fideszes cimbora, mutasd föl a képviselői, akarom mondani, tolvajigazolványodat, és én tudni fogom a kötelességemet, és mutatom majd a zsebemet. Tessék csak, tessék, kedves tolvaj úr, nyúljál bele. S ha szerencséd lesz, akkor én már éppen visszafelé jövök a mosogatásból! Képzeld, még az is lehetséges, hogy lesz a zsebemben háromezer forint! Ugye örülsz?
