Jégkorszak 4
E héten szerepcsere áldozata lettem. Nem én vittem unokáimat moziba, hanem ők engem. Így kerültem el a Vándorló kontinensek alcímű „családi moziba”. Amely azért családi, mert az egész família megnézheti a négyévestől a nyolcvannégy évesig, nincs benne erőszak (sok), nincs ijesztgetés (sok), nincs benne tragédia (vagy ha mégis, akkor vigasztaljon bennünket a giccstudat, hogy „a felhők felett örökké kék az ég”).
De nem füstölgök itt magamban, mert nézhető a Jégkorszak 4. A mamut, a kardfogú tigris, a lajhár egy csapatban, a fekete gorilla kalózai, valamint az epizodisták: a sünvakond, az elefántfóka, a bálna, az oposszum, a hörcsögkommandó – mind tisztes alakítás.
Az se zavarjon bennünket, hogy ezeket az emberi jellemeket itt animációs szereplőkként látjuk viszont. Ugyanis az ember maga a „megfelelően sokarcú köztes” az istenek és az állatok között. A görög mitológia civakodó, szerelmes, bosszúálló istenei ugyanúgy emberszabásúak, mint az állatmesék hősei!
Ugyanakkor az efféle „előnevelés” aranyat ér a filmkészítőknek. Most etetik be – gyerekkorban – az amerikai kommersz film közönségét. Ebben az animációban szelíden szinte minden benne van, ami a mai szórakoztató-akció moziban játszik. Katasztrófa, globalizmus, világvége, menekülés, harc, kalózromantika és borzongás, zenés-táncos irónia. A mondanivaló pedig jó és előremutató: fontos a családhoz való hűség, az ésszerű felelősségvállalás, keresd az öntökéletesítést, légy több, mint egy rágcsáló...
Visszatérő szereplő a motkány, aki féltve őrzött makkjának elejtésével kiváltja a kontinensek szétrepedését, szétúszását. Az ő szerepe és felfogása fontos és ugyancsak humánus: a makkból fa lesz, a fából makk – az örök körforgás maga az élet. Ezért kell megmenteni a csírát mindenáron.
(Rendezte: Mike Thurmeier és Steve Martino.)
