Harisnyás Pippi szülőanyja

Mit keres egy világhírű svéd gyerekkönyvíró éjszakánként a titkosszolgálat hivatalában? Összegszerűen persze nem tudjuk megmondani. Az elhivatottság dolgozott az egyáltalán nem sikertelen szerzőben. (Könyveit később majd kilencven nyelvre fordítják, csaknem 150 millió példányban adják el. Pippinek, ennek az eredetien gondolkodó, felvágott nyelvű lánynak a történeteiből készül rádiójáték, fél tucat film, tévésorozat is.)

Írója szerint a háború sújtotta Európában Svédország az „utolsó eldorádó”: a spájzban is csak svédek vannak… Erős a skandináv szolidaritás: a finneket a szovjet csapatok, a norvégokat a nácik szorongatják. A semleges Svédország nem mer lépni, de tele van lelkifurdalással. Látják: nem elegendő a boldogsághoz, hogy Stockholmban még lehet csokoládét kapni.

A gyerekkönyvek szelíd írója is azon meditál: miért nem lövi már le valaki Hitlert? Valami baj van azzal az országgal – méri fel –, amelyik húszévente kihívja maga ellen a világot.

1940. július 21-én feljegyzi: tegnap kezdődött volna az olimpia Helsinkiben, ha „a világ nem vált volna bolondokházává”. A világtörténelem két legerősebb hadserege áll egymással szemben a keleti fronton. A svéd nő, akit felháborított a szovjet–finn háború, most átmenetileg a németeknek drukkol, annak tudatában, hogy utána majd az angolokért kell szorítania. („Nagy katyvasz az egész.”)

1945. január 17-én a budapesti ostrom híreit is kommentálja: „nem sok maradhatott abból a városból”. De aztán a „jó öreg Winston” megnyerte a háborút. Ha még tovább tartott volna, lassacskán „eltűnt volna a Földről a Homo dinasztia, amelyet hajdan sapiensnek neveztek” – ítél keserűen, de felszabadulva a globális gondok alól.

(Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945. Fordította: Holländer Judit. Móra Kiadó.)