Családi vászon: Ecsetvonások Gánóczy Mária életéből

Ha kislányként kérdezték, mindig azt mondta: festőművész lesz. Aztán amikor gyurmakészlettel ajándékozták meg, csodálatos figurákat varázsolt az anyagból. Egyszer még gubacsokból is faragott egy kígyóbűvölőt. A szülők különös tehetségű szobrászt láttak gyermekükben, negyvenötben fel is vették Máriát a Képzőművészeti Főiskolára, és Kisfaludi Strobl Zsigmond osztályában kezdte szobrászati tanulmányait. Alig egy év múlva azonban mégis ecsetet vett a kezébe: túlságosan benne éltek anyai ágról a „festőzsenik”. Mert Máriának nemcsak az édesanyja, nagymamája, nagypapája, de még a dédanyja is festőművész volt.

Az ifjú Krenner Viktor müncheni tanulmányútja során találkozott a német ajkú Bock Amáliával, aki amellett, hogy ragyogó kidolgozású portrékat festett, selymes bőre volt és vonzó loknikban hordta gesztenyeszín haját. A festői szerelemből hamarosan házasság lett, a kackiás bajszú, hegyes szakállú Krenner pedig Magyarországra hozta Amáliát. Nem sokkal a millennium éve után egy lány- és egy fiúgyermekük született. Amikor a fiatalasszony egy alkalommal Hannoverbe utazott, hogy meglátogassa szüleit az unokákkal, elkövette azt a hibát, hogy kissé hamarabb tért vissza férjurához. A bohém festő ugyanis épp elmélyedt aktuális modelljének bájaiban, a helyzet félreérthetetlen volt. Amália sosem tudott megbocsátani Viktornak, azonnali válást kezdeményezett. Így történt, hogy Mária édesanyja, a kis Krenner Amália hároméves korától apa nélkül nőtt fel, pedig Tardos Krenner Viktor (Mária nagyapja) lett az ország egyik legfoglalkoztatottabb freskófestője. Keze nyomát láthatjuk a Vígszínház mennyezetén, ahogy „a víg múzsa hívogatja a nézőket”, az Andrássy-palotán vagy az Országház Vadásztermében és a Ferenciek terei templom egyik mennyezetképén is. Amikor évekkel később a saját lányát is tanította Lotz Károly tanártársaként a Képzőművészeti Főiskolán, soha nem adott neki kitűnőt, nehogy elfogultsággal vádolják. Gánóczy Mária soha nem találkozott anyai nagyapjával. Krenner Viktor meghalt még abban az évben (1927), amikor ő született.

Fotó: Kovalovszky Dániel

„Nagyapám késő barokkos stílusban festett, főleg mitologikus jeleneteket, mai szemmel nézve kicsit epigon volt. Édesanyám viszont elefántcsont lemezre festett miniatűr portréival vált ismertté. Amikor férjhez ment és megszülettünk, főleg feleség volt, ezért lefoglalta a gyereknevelés és a háztartás, de az alkotómunkát haláláig nem hagyta abba.”

A festő szakon Mária Burghardt Rezső tanítványa lett. A Paál László vonalához tartozó mester csodagyereknek tartotta, neki kivételesen engedélyezte, hogy rajztanulmányok nélkül azonnal olajjal fessen. Később Burghardtot kitették a főiskoláról, talán a neve miatt, talán mert nem volt elég modern és baloldali, Bencze László pedig már a szocreált oktatta. De mi lehet szocreál egy aranyló testű cigánylányon? Hát az akt hátterének beállított lábaskék dekorációs karton. Mária dacból még a rajzszögeket is odafestette. „Ez meg micsoda?” – vonta kérdőre tanára. „Ez itt a szocialista realizmus” – válaszolt a szemtelen tanítvány.

A főiskola után egy ideig műszaki rajzolónak állt, majd úgy érezte: szívesen tanulna még a régi mesterektől, ezért másolatokat készített a Szépművészeti Múzeumban. Goya köszörűsét pingálta épp, amikor megérkezett a bizottság a Képcsarnoktól. Köztük volt Breznay József festőművész, aki azonnal meglátta a másolók közt a legszebb képet. Mária törékeny alakját, derűs tekintetét.

Önarckép (1955 körül)

„Goya festménye lett a házasságközvetítőnk. Józseffel hosszú sétákat tettünk együtt, és gyakran jártunk lakáskoncertre. Az ötvenes évek elején a barátaink házi hangversenyeket rendeztek, Mozart-lemezeket vagy Bee­­thoven-szimfóniákat hallgattunk. Breznay pedig hazakísért, és miközben udvarolt, elmesélte az életét.”

Breznay József édesapjának ka­­la­­pos­­műhelye volt a Batthyány téren. A festő fiú aranyéremmel diplomázott harminckilencben a Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi István tanársegédjének választotta. Különleges tehetsége és megrázó erejű portréképei révén többször neki ítélték az akkoriban legnagyobb elismerésnek számító római ösztöndíjat. De a sikeres pályakezdést tragédiák sora árnyékolta. Édesanyja elvesztése után SAS-behívót kapott, és míg odavolt, imádott orosz származású felesége, a szintén tehetséges festő Zsenka (Bonda Eugénia) méhen kívüli terhességben meghalt. Később József öccsét a szeme láttára lőtte le egy szovjet katona: gyanúsan szaladt az utcán, és nem állt meg felszólításra sem. Második feleségét, az orvosnő Évát pedig második gyermekük születése után veszítette el. A fiatal anya békeidőben vérzett el a szülőágyon.

„A legnagyobb idealizmussal adtam magam ennek a szerelemnek. József energiával teli, melegszívű férfi volt, és nagyszerű művész. Ötvennégyben házasodtunk össze, majd az előző házasságból kapott Lívián és Józsikán kívül még hét gyermekünk született.”

Breznay József barátjával, Mácsai Istvánnal együtt megfestette a hatalmas méretű Aratósztrájk című művet, amiért Munkácsy-díjat kapott. Mária pedig sógorától kapott egy nyolc milliméteres filmfelvevőgépet, és a festés mellett ezzel készített életükről maradandó képsorokat. Az összegyűlt tekercsek nemcsak a gyerekek játékát és nevetését, de a múlt levegőjét is megőrizték. A családi örömöket átszőtte a történelem.

Gánóczy Mária felvételei alapján készítette el Forgács Péter a Mátrix Filmprodukció segítségével a Festői korszakok – Gánóczy Mária festő és filmes élete című 133 perces filmjét, amely a filmrendező Privát Magyarország-sorozatának tizennyolcadik darabja. A vászonra vetített magánmitológia elgondolkodtató pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt.

Balra fent: Rác (Róth) András; jobbra fent: Bernáth Aurél és tanítványai; balra lent: Kaján Tibor; jobbra lent: Zugor Sándor

Bécsi hajókirándulás ötvenhat október hatodikán. A fedélzeten az akkori képzőművészek krémje: Ferenczy Béni a feleségével, Ujváry Lajos, Krocsák Emil, Miskolczy László, Breznay…

„Három napot tölthettünk engedéllyel Bécsben, a hajó biztosított magyar talajt a lábunk alatt. Itt találkoztam nyolc év után először az öcsémmel, Gánóczy Sándorral, aki negyvennyolcban párizsi ösztöndíjat kapott és katolikus papként doktorált, majd tanított is a Sorbonne-on. Ekkor még nem sejtettük, hogy húsz nap múlva kitör a forradalom. Aztán amikor kirobbantak az események, épp szilvás gombócot gyúrtam a konyhában az Ady Endre úti lakásunkban, és rettenetes vágy fogott el, hogy kimenjek és filmezzek, de mivel állapotos voltam, a férjem erőnek erejével visszatartott, és nem engedett a lövöldözés közelébe.”

Ötvenhét nyara Párizsban. Csók a Pont Neufnél, séta a Halászó macska utcáján. A kamerát kivételesen Scholz Erik tartja. A Kádár-rendszer megengedte, hogy néhány művész a francia fővárosban is bemutathassa munkáit.

„Eriket nagyon kedveltük, vékonydongájú fiú volt, szeretett inni, mert nem volt önbizalma. Nemcsak művésztáborokban festettünk együtt, de Párizsban is megosztottuk vele a padlásszobát. Jozsó soha nem tudta meg (2012-ben halt meg), hogy közeli barátja megfigyelte és Kelemen néven jelentéseket írt róla egészen hetvennyolcig. Később az absztrakt festők körébe épült be.”

Komlói tanácsháza. Breznay freskóján a nép képviselői, munkás, paraszt, értelmiségi, az urnába helyezik a szavazócédulát. Eközben Mária kamerájával az épülő bányásztelepen és a cigánysoron sétál a sárban. Óriási a nyomor, a cigányasszony pipázik, két melle a hasára lóg. Egy meztelen kisfiú almacsutkát rág. Hasonló dokumentum nemigen készült az akkori vidékről.

Karácsony, gyertyavilág, a fenyő körül a család apraja-nagyja. Krenner Amália itt már kacagó nagymama. Szilveszterkor a pezsgősdugó elszabadul a palackból, aztán a nagylány és az egyik fiú hosszú perceken át csak tvisztel. Átszellemülten táncolnak a tévé és a vízipálma előtt. A nyári kiránduláson tölcséres fagyit kérnek a presszóban.

Egy másik képsoron Mária a díványon pihen, szoknyája a térdéig ér, feje alatt párna. Aztán megrohanják a gyerekek, és ahogy mellébújnak, ki se látszik a kupacból.

Házaspár (1977)

Breznay József később Nyugat-Euró­­pában is keresett festő lett. Párizs, Milánó, Párma, Düsseldorf, Essen, Deauville, csak néhány város, ahol nemcsak kiállításai, de portrémegrendelői, gyűjtői is szép számmal voltak. Itthon pedig sokat küzdött a magyar művészek jólétéért. Ő harcolta ki azt is, hogy Kassák Lajost és Korniss Dezsőt bevegyék a festő szakosztályba. 1989-ben Bourbonne-les-Bains-ben aranyérmet, Deauville-ben Grand Prix-t, Brüsszelben bronzérmet nyert. 1996-tól haláláig a Mednyánszky Társaság elnöke volt.

„Amikor külföldi útjáról hazavártuk, a gyerekek kiálltak a kert sarkába, és nyugat felé fordulva kiáltoztak: apu, apu!”

Mária megmutatja a konyhát, ahol egykor tizenegyen ülték körbe az asztalt.

„Egy kétkilós kenyér mindennap elfogyott. Volt tésztás és főzelékes nap, és hetente kétszer valamilyen hüvelyes. Bab, borsó vagy lencse. Bevallom, a vacsora sokszor hideg volt.”

A film elején Mária karcsú derékkal, pöttyös fürdőruhában áll festőállványa előtt. A nyár forró, az ifjúság végtelennek tűnik. Ahogy telt az idő, a filmezés és a családi teendők mellett az ecsethez és a palettához sem lett hűtlen. A képeket, amelyeket eredeti látásmóddal festett, szívesen vitték, vették az emberek.

Ma is hord magánál vázlatfüzetet, hiába közel a kilencven.

A világban mindig akad valami megörökítenivaló.