Bolba Márta közügyei – A lelkésznő, aki harcol a kilakoltatás ellen, de Kocsis Máté bajkeverőnek tartja
Vasárnap volt, Bolba Márta az első istentiszteletének megtartására készülődött az Üllői út és a Szentkirályi utca sarkán lévő evangélikus templomban. Azt remélte, szép számmal eljönnek a józsefvárosi gyülekezet tagjai, hogy meghallgassák az első prédikációját.
Az istentisztelet kezdetekor körbenézett a templomban. Egyetlen hívő üldögélt magányosan a karzaton. Hát akkor ez egy igen kemény munka lesz, konstatálta a lelkésznő. Abban viszont egy pillanatig sem kételkedett, hogy előbb-utóbb tele lesz a templom. Akkor 2012-t írtunk. Hét év telt el, és ma már százfős a gyülekezet, a létszáma folyamatosan nő.
Bolba Márta eleinte félt a „nyóckertől”. Soproni lány lévén tele volt előítélettel, jórészt csak a sztereotípiákat ismerte. A diploma megszerzése után egy évig Ferencvárosban szolgált beosztott lelkészként, de amikor hét éve megüresedett a józsefvárosi gyülekezet lelkészi állása, megkérték, költözzön át a szomszédos kerületbe.
– Kétségek gyötörtek. A férjemmel együtt végigsétáltunk a Baross utcán, bekanyarodtunk a VIII. kerületi gyülekezet központjához, a Mandák-házhoz – meséli Bolba Márta. – Épp, amikor megálltunk a kapu előtt, kihajolt az ablakon egy idős néni. Megkérdeztem, hogy hívják. Mire válaszolhatott volna, megszólalt egy fiatalos férfihang a hátunk mögül. „Sári néninek hívják, de gyere be nyugodtan a házba, Márta, beengedlek titeket.” Honnan ismer engem ez a srác? Kiderült, hogy iskolatársak voltunk Sopronban, két évvel járt alattam a Berzsenyi Líceumban. Ő is a Mandák-házban lakott egyetemista albérlőként. Ezt isteni jelnek tekintettem. Jó helyen leszek itt.
A Karácsony Sándor utcai Mandák-ház valójában egy aprócska sziget Józsefváros szívében. A négyszög alakú épületegyüttes – ahová egyetlen óriáskapun át lehet bejutni – egy zöldben pompázó udvart ölel körbe. A Mandák-családnak a háború előtt szemétszállító vállalkozása volt, ebbe az udvarba hordták össze, majd innen szállították tovább a környékről begyűjtött hulladékot. A polgárcsalád a kommunista hatalomátvétel idején attól tartott, hogy a házat előbb-utóbb állami tulajdonba veszik, ezért Mandák Mária az evangélikus egyháznak adományozta az épületegyüttest. Az államosítások idején már szeretetotthon működött itt, talán ezért tarthatták meg az ingatlant az evangélikusok. A rendszerváltás után jórészt egyetemi hallgatók számára jelentett megfizethető albérletet. Ide költözött be 2012-ben Bolba Márta, azzal a céllal, hogy életet leheljen a szétesés szélén álló gyülekezetbe.
Energiából nem volt hiány, világéletében örökmozgó, tevékeny ember volt. Lényegében gyerekkora óta.
– Azok közé tartozom, akik korán váltak felnőtté – mondja. – Apám munkásember volt, anyám egészségügyi asszisztensként dolgozta végig az életét. Nem illettek össze. Anyám szeretett olvasni, apám otthon is a kétkezi tennivalókat kereste. Mindkettőjüknek ez volt a második házassága, nem akartak ismét szétmenni. Együtt maradtak ugyan, de nem volt köztük szoros érzelmi kötelék. A maguk útját járták, keveset foglalkoztak velem és az öcsémmel. Nem szerettem otthon lenni, négyen laktunk egy szobában. A másfél évvel fiatalabb öcsémet már az óvodába is én hoztam-vittem, harmadikos koromban pedig én mentem el a szülői értekezletére. Jegyzeteltem, mit mond a tanár, a többiek szülei csak néztek. Még alsós voltam, amikor édesapám megkapta az első bankkártyáját. Fűtőként dolgozott egy iskolában, fogalma sem volt, hogyan is kéne használni. Utánanéztem, elmentem vele egy automatához, és megmutattam neki.
Volt olyan időszak a líceumban, amikor egyszerre nyolcféle különórára járt. Táncolni, énekelni, szőni, agyagozni, ilyesmi. Önképzőkört szervezett, tagja volt a diákönkormányzatnak. Mindennap este nyolcra ért haza. Ha csak az iskoláit nézzük, egyfajta keresztény burokban nőtt föl. Alsósként egy soproni katolikus iskolába járt, utána következett az országos hírű, nyolcosztályos Berzsenyi Líceum. Érettségi után a hűség városából Pestre jött, párhuzamosan végezte az Evangélikus Hittudományi Egyetemet és az ELTE magyar szakát. Pedig nem is akart tanár lenni.
– Kilencévesen döntöttem el, hogy evangélikus lelkész leszek.
Akkor tudtam meg, hogy nem csak férfiak vállalhatják ezt a hivatást. Imádtam a hittanórákat, érettségi előtt még hittan-fakultációra is jelentkeztem. Úgy kerültem be az egyetemre, hogy teológiából sokkal többet tudtam, mint az évfolyamtársaim. A magyar szakot azért választottam, mert mindenáron szerettem volna missziós munkát végezni, és azt gondoltam, segíteni fog, ha alaposabban megismerem a laikusok által használt irodalmi nyelvet, ha mélyítem a pedagógiai és pszichológiai ismereteimet. A hittérítés, a közösségépítés komoly pedagógiai érzéket igényel.
Sokáig hevesen tiltakozott az ellen, hogy keresztény burokban nőtt volna fel. Ma már elismeri: így volt. Ahogy felnőttként megismerte a gyülekezetének tagjait, és szembesült az igazán nehéz sorsokkal, tragédiákkal teli életutakkal, megértette, hogy neki valójában békés, kiegyensúlyozott gyerekkora volt. Gyermekként a hit példaképekkel, barátokkal hozta össze, sok-sok táborozást és utazást jelentett. Lelkészként embereket, sorsokat. A másik szeretetét és segítését.
– Az első héten, amikor megkezdtem a lelkészi munkát a Mandák-házban, bekopogtatott egy család azzal a kéréssel, kereszteljem meg a gyereküket – meséli Márta. – Nem ismertek, soha nem hallottak rólam. Előtte éveken át egyetlen keresztelő sem volt a józsefvárosi gyülekezetben, nekem pedig már az első napokban megadatott, hogy keresztvíz alá tarthassak egy gyermeket. Rövid időn belül ez volt a második isteni jel arról, hogy megtaláltam a helyemet. És a feladatomat. Egy gyülekezet pont olyan, mint egy egészséges növény: mindig nő. Nem képes nem növekedni, hiszen ez jelenti számára az életet. Nekiláttam újraépíteni a józsefvárosi gyülekezetet.
Az építkezés nagy része terepmunka. Bolba Márta fogta a gyülekezet poros névsorát – tele volt olyan virtuális tagokkal, akik régóta nem jártak már templomba –, és mindenkihez becsöngetett. Felkereste a józsefvárosi önkormányzat különböző részlegeit, sorra járta a kerületben működő civil szervezeteket. Kapcsolatokat épített. Tudatosan kereste azokat az embereket, akik segítségre szorulnak. Járta az utcákat, szóba elegyedett bárkivel, sokakat meghívott látogatóba a Mandák-házba. És az emberek jöttek. Például a kisgyermekes anyák, számukra megszervezte a baba-mama klubot. Jöttek a hit bonyolultabb kérdései iránt érdeklődők, nekik bibliaórákat tartott. Imád beszélni-vitatkozni a Bibliáról. Csapatot épített maga köré, a munkatársai is kiveszik a részüket a programok szervezéséből. Sokáig kereste azt a tevékenységet, amely a gyülekezet minden tagja számára érdekes lehet, amivel mindenkit egy asztalhoz lehet ültetni.
– Rájöttem: az asztal a megoldás. Kitaláltam a „nyitott vacsorát”, aminek az a lényege, hogy a héten egyszer, mostanság mindig szerdán, összejövünk, és együtt készítjük-fogyasztjuk el a vacsorát.
Nem ételosztásról van szó, aki eljön, az részt vesz minden munkafázisban: az előkészítésben, a főzésben, a terítésben, a mosogatásban is. Mindig hívunk egy külső vacsoravendéget, aki bemutatja nekünk a saját munkáját, de persze főzés és vacsora közben mindenki arról beszélget a másikkal, amiről csak akar. A nyitott vacsora méltó Jézus szellemiségéhez is, aki a Bibliában számos helyen mond példabeszédet egy asztal mellett ülve, jelezve, hogy a környezetében mindenki egyenlő, és bárki csatlakozhat egy asztalközösséghez. Végső soron a gyülekezethez. Egy lelkész barátomat idézve: Jézusnak valószínűleg az asztal lett volna a jele az óvodában.
A gyülekezetépítés aztán politizálásba torkollott. Aki ugyanis közösségekben gondolkodik, az óhatatlanul politizálni fog. Persze nem pártpolitikai értelemben.
– Az ember közösségi lény, szervezett csoportokban él. Vannak közös értékeink, közös ügyeink, közös vagyonunk, mindezekért felelősséggel tartozunk. Számomra nem az a kérdés, hogy miért foglalkozunk ezzel, inkább az az érthetetlen, ha valakit nem érdekelnek a közügyeink. Ha valaki nem akar politizálni – mondja.
Alapítója és elnöke lett a Közöd Civil Társaságnak. A hozzá hasonlóan aktív józsefvárosi polgárokat tömörítő egyesület 2015-ben abból a felismerésből született, hogy valami nincs rendjén a kerületi önkormányzat és az itt élők együttműködésében. Nem jól mennek a dolgok. Vagy a döntések rosszak, vagy a végrehajtásuk, számos konkrét helyi ügy pedig rendszerszintű problémákra utal – mégsem oldja meg őket senki. A legnagyobb gondot a lakhatási szegénység jelenti. A civilek kiderítették, hogy csaknem kilencszáz önkormányzati bérlakás áll üresen a Józsefvárosban. Sok oka van ennek, köztük az, hogy a bérlők érdekeit senki sem képviseli. Így aztán könnyen bajba kerülhetnek.
– A Közöd derítette ki például, hogy egy technikai hiba, egy mulasztás következtében az önkormányzati cég tévesen számlázott ki száz józsefvárosi családnak lakásonként több százezer forintos hátralékot – mondja Bolba Márta. – Az érintettek közül sokakat azóta kilakoltattak. Találtunk olyan esetet is, amikor az egyik bérlő túlfizetését rosszul, adósságként könyvelték el, és ebből idővel óriási tartozás keletkezett.
Máskor egy idős férfi fordult hozzánk, akinek egy olyan önkormányzati lakótömbben van a lakása, amelyet néhány éve újítottak fel. Sajnos a kivitelezést elszúrták, a szakhatóság nem vette át a felújított kéményt, így azóta a bácsi nem tudja használni a gázkonvektorait. Az önkormányzat úgy próbált segíteni, hogy adott neki egy villanyradiátort. Erre annyira megugrott az áramszámlája, hogy hátraléka keletkezett, ott lóg a feje fölött a kilakoltatás veszélye. Az egyesület annyit tudott segíteni, hogy szereztünk neki egy karbantartói állást Csepelen, hogy legyen egy kis pluszpénze. Ez persze átmeneti megoldás, csak egy ideig odázza el a kilakoltatást.
Az, hogy Bolba Márta és társai aktívan felléptek szociális ügyekben, alaposan felbosszantotta a kerület kormánypárti vezetését. Kocsis Máté korábbi polgármester, aki jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, nyilvánosan többször is politikai aktivistának, bajkeverőnek titulálta a lelkésznőt. Nem tudni, mennyire számít bajkeverésnek, hogy Bolba Márta 2017 tavaszán egy időközi választáson független jelöltként elindult egy elárvult önkormányzati képviselői helyért. Bár csak harmadik lett a fideszes Sántha Péterné és a szocialisták által támogatott Pityinger (Dopeman) László mögött, nem tartja kudarcnak a 19 százalékos eredményét. Igaz, nagy kedvet sem kapott a képviselőséghez, az idei őszi önkormányzati választáson nem indul. A Közöd átalakulásával létrejött C8 Civilek Józsefvárosért Egyesületben sem vállalt vezető tisztséget. Két okból: egyrészt három hónapja született meg harmadik gyermeke (két fiú után egy kislány), és több időt szeretne velük, illetve informatikus férjével tölteni, másrészt egyelőre nem a politikai tisztségek érdeklik.
– Jelenleg leginkább a kultúrateremtés izgat, a választópolgárok edukációja – magyarázza. – Abban kell segíteni az embereknek, hogy felismerjék, kik azok a közszereplők, akik valóban tenni akarnak értük. A következő időszakban az Amerikából induló Faith in Action (Cselekvő hit) mozgalom inspirációjára körbejárom az ország evangélikus gyülekezeteit, keresem azokat a társakat, akik képesek kiválasztani olyan helyi ügyeket, amelyeknek a megoldására stratégiákat tudnak alkotni, majd azok mentén haladva végig is vinni. Ezeknek a cselekvő embereknek a kiválasztásával, képzésével, országos hálózatba szervezésével szeretnék foglalkozni.
