Blogszínház

Londoni stúdiólakás a színpadon. Diggerdriver issza a söreit, egyre kapatosabban mesél. Felidézi, milyen volt felnőni egy kis magyar faluban, miként került be gépkezelőként a hazai nagyiparba. A férfi imádja a munkáját, szakmájában elérte a csúcsot. Külföldre is őt hívták, ha új gépeket kellett tesztelni. De arra sosem gondolt, hogy elhagyja Magyarországot. „Aztán, ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy a légkör szabályosan fojtogatott” – mesél a férfi a színpadon.

Az előadás különlegessége, hogy a főhős nem kitalált alak. Epres Attila játssza Diggerdrivert, akit a valóságban Horváth Jánosnak hívnak. Markológép-kezelő. Családjával 2011-ben emigrált Angliába; Londonban kezdett el Diggerdriver néven blogot írni.

Két évvel ezelőtt Bagossy László, az Örkény Színház rendezője úgy gondolta, a magyarok tömeges kivándorlása kapcsán kellene előadást készíteni. Valós történetek után kutatott az interneten, ráakadt Diggerdriver blogjára.

– Emlékszem, milyen öröm volt felfedezni őt. Lenyűgözött írásainak kifejezőereje, humora, embersége. Ő nem értelmiségi perspektívából elemzi az emigrációt. Saját élményeit osztja meg velünk – mondja Bagossy László.
Felvetette Mácsai Pál direktornak, hogy Diggerdriver blogjából monodrámát rendezne. Mácsainak tetszett az ötlet. Bagossy ezután e-mailt küldött a bloggernek, de aggódott, vajon jön-e válasz.

– Én akkor már rendszeresen olvastam őt, és nagyon közel került hozzám. Szinte mindent tudtam róla, ő meg semmit rólam. Attól tartottam, bizalmatlan lesz velem. Ezért is hangsúlyoztam a levelemben, mennyi közös pont van az életünkben. Nagyjából egy korosztályhoz tartozunk, én is falun nőttem fel, jól ismerem azt a világot, amiről ír. Csak ő markológép-kezelő lett, én meg rendező – magyarázza Bagossy.

Amikor a markológépes Londonban elolvasta Bagossy levelét, először azt hitte, átverés, valaki hülyéskedik vele. Amúgy utoljára harminc éve járt Budapesten színházban. A Wikipédián mindent elolvasott az Örkény Színház rendezőjéről, majd már boldogan válaszolta neki: szabad kezet ad blogja színpadi felhasználásához. Bagossy pedig azt is megírta neki, miért választotta Epres Attilát Diggerdriver színpadi alteregójának: „Ahogy hétről hétre olvastam a szövegeidet, egyszer csak Attila hangján kezdtelek hallani. Nemrég múlt ő is ötven, a motorok szerelmese, ahogyan te is, és a humora, a dumája pont olyan, mint a tiéd. Egy idő után már teljesen eggyé váltatok a képzeletemben, és elhatároztam, hogy neki is megmutatom az írásaidat. Amikor elolvasta, azonnal önmagára ismert, neki is van egy nyolcéves kisfia, így aztán nagyon könnyű volt átélnie mindazt, amit a blogodban írtál.”

Horváth János markológépes és Epres Attila színész sorsa sok mindenben hasonló. János erdész akart lenni, de gépészeti szakiskolába vették fel. Attila eredeti szakmája viszont erdész, gépkezelő vizsgát is tett, s csak azután váltott a színi pályára. János így jellemezte magát egyik blogjában: „A személyiségemre mindent lehet mondani, de azt nem, hogy simulékony, kompromisszumkereső. Inkább provokatív, konfliktusgerjesztő, szókimondó. Állandóan a határokat feszegetem.” Epres Attilát korábban két színházból is kirúgták. „Voltak összetűzéseim a hatalom gyakorlóival. A művészi munkában nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni. S ha valami a minőség rovására megy, őszintén megmondom a véleményemet. Megharagudtak rám ezért” – mondta egy tévés portréban a színész.

A Diggerdrájver előadását tavaly májusban mutatták be az Örkény melletti Shure Stúdióban. A premierre eljött az igazi Diggerdriver is feleségével, kisfiával. Így emlékszik erre Horváth János, akit Skype-on értünk el Londonban:
– Gondoljon bele, mit jelenthet ez egy melósnak! Hazamentem több év után, és a színpadon a saját életem köszönt vissza. Saját mondataimat hallottam. A legjobban az lepett meg, hogy egyáltalán nem írták át. Ilyen élményben nálam jóval nagyobb embereknek sincs részük.
A rendező és a színész a bemutatón találkoztak először a bloggerrel, és szinte családias viszony alakult ki köztük. Ám az előadást – Epres Attila súlyos betegsége miatt – hamarosan le kellett venni a műsorról. Több mint fél évig tartott a kényszerszünet, de Epres Attilát visszavárták a színházba, a szerepeire. Diggerdriver pedig Londonból érdeklődött többször színész barátja állapota iránt. A monodrámát február végétől újra játsszák.

– Attila már nem ugyanaz az ember, aki volt. Érettebbek lettek az alakításai, Diggerdriver szerepe is még mélyebbre került benne – jegyzi meg a rendező.
A monodráma hőse arról is beszél a színpadon, mit is jelent neki a haza: „Mik a haza ismérvei? A nyelv? A közös kultúra? Miért Magyarország a hazám, miért nem Európa, miért nem az eurázsiai kontinens, miért nem ez a sárgolyó? Semmiféle hazában és senki emberfiának nem hiszek már. A belém nevelt ideológiák nyom nélkül kivesztek belőlem, és nem tudok mit kezdeni olyan közhelyekkel, hogy »nem tartozom sehova« meg hogy »megtagadom a gyökereimet«. Magyarországon születtem, de az elmúlt huszonöt év elszalasztott lehetőségeit soha nem fogom megbocsátani. Kinek a bűne? Akik szavaztak, vagy akiket megszavaztak? Nem érdekel. A lényegen nem változtat. Menni kell.”

Epres úgy adja elő másfél órás monológját, hogy a közönség figyelme egy percig sem lankad. Hol nevetnek, hol könnyeiket nyelik a színésszel együtt. Az emigráció témája egyébként Epres Attilát is közelről érinti. Azt mondja, ha a szakmája nem kötné ennyire az anyanyelvhez, biztosan elgondolkodott volna azon, hogy elmenjen innen:
– Magyarországon csúfos helyzetbe került a szabad gondolkodás, visszalopózott a cenzúra és a megfélemlítés összes diktatórikus eszköze. Rossz a magyar lelki higiéné. Nagyon sok a szociálisan magára hagyott ember. Európa sereghajtója lettünk, és ez a társadalom erkölcsi állapotát is rombolja. A Diggerdriver központi témája, hogy mennyire devalválódik a munka becsülete.
A színész hozzáteszi: ő szerencsés, kivételes helyzetben van, hiszen az Örkény Színházban szakmailag és emberileg is védett közegben érzi magát. Fájdalmas azonban látnia a körülötte élő emberek kiszolgáltatottságát.

Bagossy László már többször rendezett külföldön és művészeti vezetőnek hívták egy németországi teátrumba, ahol többet kereshetett volna, mint itthon.

– Csakhogy a felajánlott munka szakmailag nem versenyezhetett azzal, ami nekem itthon megadatott. Az Örkény Színház mellett tanítok a színművészetin. Osztályfőnök vagyok, és ez elég ahhoz, hogy egy kis szigeten érezzem magamat idehaza. Másfelől két gyerekem van, tizennyolc és tizenhét évesek. A kivándorlás nálunk is állandó téma.
A Diggerdrájver végén a melós kisfia népmesébe kezd magyarul, majd egyre több angol szó keveredik a mondataiba, végül angolul fejezi be. Erős szimbóluma annak, hogy a jövő generációi miként veszhetnek el Magyarország számára.

A Londonba emigrált Diggerdriver azt mondja: sok magyart ismer kint, de senki sem akar közülük hazatérni.

– Aki megteremtett kint egy egzisztenciát, beilleszkedett, gyereke az angol iskolarendszerben szocializálódik, az már nem fog visszamenni Magyarországra.
Angliában négyszer annyit keres, mint itthon. A kezdet nagyon nehéz volt, örültek, hogy garzonlakást találtak London külvárosában. Most, öt év után már mindenük megvan. A legfontosabb, hogy megbecsülik őt. S hogy mi volt az utolsó csepp, amikor eldöntötte, kivándorol?

– Egy közműszolgáltató cégnél dolgoztam. Fizetésünk folyamatosan csökkent, és a főnökeink ott rúgtak belénk, ahol csak lehetett. A gépekbe mozgásérzékelőt helyeztek, hogy a központból ellenőrizhessék, mennyit dolgozunk. A markológép ülésébe is jeladó került. Ez már sok volt. Aztán haveri alapon új kollégát vettek fel, aki az életében nem dolgozott még ilyen gépen, de negyvenezerrel többet kapott, mint én. Közöltem a régi kollégáimmal: elég volt, elmegyek. Mindenki biztatott. Nem könnyű mindent feladni. Az előző házasságomból két, már felnőtt gyerekem maradt otthon. De úgy éreztem, addig kell elindulnom, amíg nem csúszom le teljesen.
Blogjában azt is írja: „Az emigráns vesztes, de nem legyőzött.”

Diggerdriver úgy érzi, kint az ember egy kicsit elveszíti a múltját. A blog talán terápia is a számára: kiírhat magából mindent. Ma már többezres olvasótábora van, sok barátságot is köszönhet az internetes fórumnak. Emigrálnia kellett ahhoz, hogy írói tehetsége kiderüljön.

Az Örkény Színház előadását várhatóan még idén bemutatják Londonban is, az ottani magyaroknak. Diggerdriver szervezi a kinti előadást. Nem érzi magát idegennek Angliában, ahol a lakosság hatvan százaléka bevándorló. Magyarországról azt is írja blogjában: „Látnom kellett, hogy a politika saját magának privatizálja az országot, a maradékot pedig kiárusítja. Intézményesítették a korrupciót és a tolvajlást. Nem azt mondom, hogy Magyarország jövőkép nélküli ország. Súlyosabbat mondok: ellopták a jövőjét is. S vajon húsz év múlva lesz-e majd valakinek bűntudata az elherdált életekért?”