Az intim szféra gyarmatosítása

- Könyvében említi: a filozófia általában csupán másod-harmadrendű témaként foglalkozik a szerelemmel. Önnél, nyolcvanévesen, miként lett elsőrendű tárgykör? Cupido beköszönt?

– Egyetemi tanárként jó a kapcsolatom a diákjaimmal, bármiről eldumálunk. Az ő tapasztalataik inspiráltak. A szerelem és a filozófia kapcsolatában a szexus vagy a házasság intézménye olykor – például Kantnál – szóba jön, de a par excellence szerelem alig. Platón a szenvedély eluralkodását bénítónak találta, Hegel szerint a szerelem csúcspontja a „határtalan boldogság”, amikor a másik által önmagamba visszatérek. Kierkegaardnál ez a létfokozatok legalacsonyabb szintje. Míg Sartre-nál a vulva körüli mizériává egyszerűsödik. Lehetne még sorolni példákat a téma „gyanús” filozófiai lekezelésére, elhallgatására. Ennek okaira nincs konkrét válaszom. Ugyanakkor az egyetemen – a való világban – azt látom: ritkulnak a párok a diákok között. Egyre kevesebben merik vállalni a mélyebb kapcsolat vélt vagy valós kockázatait. Gyakoribbak az üzleti világ ridegségével alakuló, rövid távú viszonyok. A jelszó: „Ne hagyd nálam a fogkefédet!” Ez rémes. Trendkutatóként a szerelem ellehetetlenülése érdekelt. Valójában csak apropóként egy kortünet leírásához, amelyet az érzelmi élet elkorcsosulása, egykori sokszínűségének panelekbe kényszerítése és a veszteség látszólag boldog elfogadása jellemez. Miközben felejtődik az érzés transzcendens lényege: a szerelem az érzelmi kultúra „nevelője”. Hiszen az teszi fogékonnyá a lelket a művészetek, általában a szépség minden formája iránt.

- A hatalom duhajkodásától térdre rogyó demokráciánkban még alanyi költők is inkább közéleti összefüggésekkel magyarázzák a rombolás indítékait. Kevesen szólnak a lélek lehangolódott húrjairól.

– A közéletbe beletartozik az is, miért élnek olyan nyomorultul az emberek a párkapcsolataikban. Miért ötven százalék körüli a válások száma? Ha megértjük mindennek az okait, az más összefüggésekhez is elvezethet.

- Egyik felvetése szerint folyik az intim szféra gyarmatosítása, méghozzá a leigázottak önkéntes részvételével.

– Az emberek már privát világuk legintimebb történéseit is megosztják az interneten. A világháló számtalan lehetőséget kínál erre – blogoldalak, Twitter, Facebook, satöbbi –, ami persze üzlet, ugyanakkor megfigyelhetővé válik általuk a társadalom. A rendszer pedig azért is működik sikeresen, mert a valódi párkapcsolatokban valami nagyon elromlott. Az újabb generációk végletesen félni kezdtek a fájdalomtól. Attól, hogy újraéljék a szüleik sorsát kísérő veszekedéseket, válásokat. Félelmeiket erősítik a filmek, a könyvek, a média, amelyekben a fájdalom kerül középpontba, s már alig esik szó a társas lét biztonságáról. Érzékelhető a menekülés a kötöttségektől. Ám még az atomizálódó társadalom emberében is él az igény egyfajta közösségre, amelyben viszont nem sérül. Ezt találja meg az internet tét nélküli világában.

A Twitteren az a menő, akinek minél több a követője, a „followerse”. Bármiről lehet velük csevegni, de nincs benne érzelmi plusz, vagyis felelősség. Gabor Steingart német újságíró fogalmazza meg A normalitás vége című könyvében: ma a „követők” figurái képezik le a barát funkcióit, csak sokkal felszínesebben. Az ilyen kapcsolatok fenntartásához ki sem kell mozdulnunk otthonról. Összességében képtelen helyzet: a világ elé tárom intim titkaimat, miközben mélységükben senkit nem érdekelnek igazán. Ilyen „közállapotok” között – ahol a barátságokban sem vállalunk „kockázatot” – még annak is nehéz szerelembe esnie, akinek volna rá hajlandósága.

- Ön azért azt is írja könyvében: korunk „új magánya” nem jelent boldogtalanságot.

– Kváziboldog állapot. Camus idejében, a hatvanas-hetvenes években még tragédiának látták a társadalmi elidegenedést, elmagányosodást. Ma sokan örülnek, hogy magukra zárhatják az ajtót. Állítják: élvezik a szingliséget, a távkapcsolatokat, a minél kisebb kötöttséggel járó viszonyokat. Sokszor a lakás, a pénz hiányával magyarázzák a helyzetet, de azok valójában csak racionalizálási alapot nyújtanak: lehet rájuk hivatkozni. Valójában társadalmi szinten interiorizálódik, viselkedési szabállyá lesz a tartózkodás a másik nemtől.

- Ami alapvetően ellene van az emberi természetnek.

– Csakhogy tudunk disszimulálni: megtéveszteni önmagunkat, környezetünket. Ebben is „segít” az internet vagy a munkaalkoholizmus. A normalitás elvesztésével, a szerelem, az érzelmi kapcsolatok banalizálásával együtt jár az egyéb viszonyok durvulása. A nők lenézése, a férfiak alázása, az agresszió alkalmazásának napi gyakorlata.

- Társadalmi léptékben pedig a szolidaritásra való képtelenség, a normál reflexiók nélküli társadalom kialakulása?

– Már Giorgio Agamben olasz filozófus megírta a Tartalom nélküli ember című könyvében, miként vezet a személyiség korrodálása belső ürességhez. Persze a reflexiók hiányának sok esetben a szimpla tudatlanság is oka lehet. A mai fiatalok sokasága csak csetfórumokon lóg: nincs átfogó tudásuk a világ történéseiről. Megint mások talán attól tartanak: a világhálón az önkéntes kitárulkozás mellett akaratától függetlenül is megfigyelhetik az embert. Akár a hatalom. Utóbbi is erős visszatartó erő.

- Konkrét ügyekben már semmi késztetést nem érez a közéleti megszólalásra? Könyvének témájához passzolhat a fideszes Varga István minapi értekezése: ha a nők többet szülnének, nagyobb lenne a becsületük, kevesebb lenne a családon belüli erőszak.

– Micsoda butaság! Ahol öt gyerek ordít, nagyobb a sansz a feszültségre. Másfelől: rémes balkáni benyögés volt, jogosan keltett felzúdulást. Én olvasom ugyan az újságokat, bi­zonyos híreken megdöbbenek, de tapasztaltam: hiába jártatom a számat, attól úgysem változik semmi. Nézzük csak meg, mi történt Ame­rikában a válság kirobbanásakor: a politikusok megfogadták, hogy megregulázzák a bankokat, megszün­tetik „a fináncvilág diktatúráját”. Eltelt néhány év, úgy megy minden, mint azelőtt.

- Talán segítene, ha Cupido megsorozná a politikusokat.

– Arra ők tényleg immúnisak. Mifelénk ráadásul végtelenül prűdek.

- Butul is, aki nem mer szeretni?

– A nagy szerelem felturbózza az agyat. Könyvemben szerepel négy nagy nőmítosz. Mindegyikben egy-egy nagy gondolkodó a nő partnere, akit intellektuálisan is a nő indított be igazán. Jung írta Spielrein kisasszonynak: nemcsak hogy ő az egyetlen, aki érti, amit csinál, de nélküle rá sem jött volna az elméleteire. Ez általánosítható fordítva is: lángoló érzelmek között a férfi ugyancsak inspirálhatja szellemileg a nőt.

- Ha csak a trendek meg nem ölik végleg a szerelmet.

– A könyv utószavában azt is megírom: egy tanórán feltűnik két egyetemi hallgatóm mély érzelmi összhangja. Intem is magam: „Van remény, ne legyek pesszimista!”