Az élet mint varázslat

Nem ez az első eset, hogy a nemzetközi hírű sebészprofesszor (gasztroenterológus-sebész, hogy egészen pontosak legyünk), az Országos Sebészeti Intézet egykori igazgatója, megannyi díj és kitüntetés birtokosa, Flautner Lajos – aki több mint négyszáz orvostudományi dolgozat alkotója is – szépirodalmi művel örvendezteti meg olvasóit.

(És nem az első eset, jegyezzük meg ebben a zárójelben, hogy az orvostudomány valamely jeles képviselője kirándulást tesz a művészetek völgyében – mintha a kétfajta alkotás, az egészség visszaállítása meg a művészeti munka mutatna bizonyos sajátos rokonságot. Vagy komplementerként kell elképzelni őket, együtt tesznek egy kései reneszánsz embert. Mindenesetre nem lehet nem észrevenni, milyen erős itt az átjárás: hány kiváló orvos vett a kezébe – közvetlenül azután, hogy letette a szikét meg a sztetoszkópot – vonót, ecsetet vagy tollat. És azoknak is hosszan sorolhatnánk a nevét, akik végleg átálltak a műtő oldaláról a műalkotások oldalára. Akik végképp a tollat választották.)

Flautner Lajos egy teljes orvosi pálya utolsó szakaszán váltott erőteljesebben, de szépírói eredményei máris egy gazdag művészpálya ígéretét vetítik elénk. Új kötetében, a Varázslat Toszkánában címűben is a boldog élet receptjét kapjuk novellaméretű, szabálytalan műfajú írásokban. (Amelyek a tárca, a novella, az emlékirat és az episztola különös keverékéből állanak elő.) Kiemelt témái az utazás, a természet, a kórház és környéke, na meg a gyerekkor. Nem mondom, az előbbiekhez is számos élmény fűz, de az utóbbi tesz igazán elfogulttá Flautner Lajos irányában. És nemcsak azért, mert magam is voltam gyerek, hanem mert ez a gyerekkor ugyanazokon a helyszíneken játszódott, mint a Flautner Lajosé: Ujpesten meg Rákospalotán. Csoda-e, hogy nem tudtam meghatottság nélkül olvasni, mondjuk, a legendás Tungsram-strand emlékét felelevenítő írást? Nem csoda.

Varázslat.