A legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliés-díjat kapta a Műanyag égbolt

A legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliés-díjat kapta a Műanyag égbolt, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta 2123-ban játszódó animációja a Strasbourgi Európai Fantasztikus Film Fesztiválon – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-t.

2023. október 3., 14:39

Szerző:

Az NFI közleményében kiemeli, hogy a Műanyag égbolt a kitüntetéssel versenybe került az év legjobb európai fantasztikus filmjének járó, a világhírű francia alkotóról, Georges Méliésről elnevezett Arany Méliés-díjért is, amelyet a spanyolországi Sitges Filmfesztiválon jelentenek be a napokban. Az 1996 óta odaítélt díj idei kiválasztottjai közé került korábban Madarász Isti Átjáróház című rendezése is, így mindkét magyar alkotás esélyes az Arany Méliés-díjra – áll a közleményben.


Az évről évre több ezer résztvevővel megrendezett strasbourgi esemény díszvendége idén a Brazil című kultfilm alkotója, Terry Gilliam volt.
A Műanyag égbolt egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, az emberi testbe ültetett növényt kísérleteznek ki. Ebben a kegyetlen világban hág át egy férfi minden szabályt, hogy megmentse a felesége életét. Az alkotók a rotoszkóp technika segítségével forgatták a jeleneteket, azaz kockáról-kockára rajzolták át a film szereplőit, Szamosi Zsófiát, Keresztes Tamást, Hegedűs D. Gézát, Schell Juditot, Znamenák Istvánt, Nagy Zsoltot, Patkós Mártont és Olasz Renátót.


Az NFI közleményében kiemeli, hogy a Műanyag égbolt filmterve az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, és már a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte. A koprodukcióban készült alkotás a Filmintézet újabb gyártási támogatása mellett a Szlovák Audiovizuális Alap támogatását, majd az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatását is megkapta. A magyar-szlovák koprodukcióban készült filmet 2024 tavaszán láthatja a francia közönség Sky Dome 2123 címmel és francia szinkronnal. A Műanyag égbolt megtekinthető a Filmio kínálatában.
A Strasbourgi Európai Fantasztikus Film Fesztivál a műfaj egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléje, amelyen a fantasztikus filmek mellett thrillerek, film noirok, fekete komédiák, valamint videójátékok és VR filmek is gazdagítják a programot.

(Kiemelt képünk: A Műanyag égbolt alkotó gárdája. Fotó: Műanyag égbolt hivatalos Facebook oldala)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.