A kiszolgáltatottság regénye – Gárdos Péter bűnökről és megbocsátásról
– Nem lehet könnyű második könyvet írni a világhírű első után. Hány országban jelent meg a Hajnali láz?
– Harminchatban. Olyan távoli országokban is, mint például Tajvan, Korea vagy Brazília. Nemrég kaptam meg a vietnami kiadást, talán az eddigi legszebb borítóval.
– Legnagyobb íróink sem igen büszkélkedhetnek ekkora nemzetközi sikerrel. Gondolom, ön sem számított rá.
– Ez az egész olyan volt, mint egy álom vagy mint egy öttalálatos szelvény a lottón. A Hajnali láz 2010-ben jelent meg először egy kis kiadónál. Eredetileg forgatókönyvnek íródott, de a film valahogy nem akart elkészülni. Elkeseredésemben írtam át regénynek, nem szerettem volna, hogy elvesszen a történet, amely nekem különösen fontos volt: a holokausztot túlélő szüleim megismerkedéséről és szerelméről szólt. Amikor a kiadó joga lejárt, megkeresett a Libri igazgatója, Halmos Ádám azzal az elképesztő ajánlattal, hogy világsikert csinál a regényből. Hízelgett a dolog, de ábrándnak véltem. Ádám hat hónappal később jelentkezett újra. Kiderült, hogy a regény angol fordítását elküldte egy ausztrál kiadó vezetőjének, aki véleményvezérnek számít a szakmában. Michael Heyward azonnal megvette az angolszász nyelvterületekre a kiadói jogokat. Ez a döntés rakétaként lőtte ki a regényt a világban. A 2015-ös londoni könyvvásáron háromfordulós liciteket rendeztek a kiadóknak. Többek közt tizenkét amerikai, kilenc angol és tizennégy spanyol kiadó versengett a Hajnali lázért.
– Sok irigye lett itthon?
– Nem foglalkoztam ezzel. Idehaza az első öt év alatt 3500 példány fogyott el a regényből. A külföldi eladások után pillanatok alatt több mint negyvenezren vásárolták meg a könyvet itthon. Adalék a siker természetrajzához. Ha Michael, az ausztrál kiadónk aznap este enyhe bronchitise okán nem mondja le a programját, azaz jobb híján nem olvassa el a Hajnali lázat, és nem szeret bele, ma nem beszélnénk semmilyen sikerről.
– A regény népszerűségének köszönhetően két amerikai filmstúdió is jelentkezett a megfilmesítési jogokért. Lesz a Hajnali lázból hollywoodi mozi?
– Nem adtam el nekik a jogokat. Túl személyes ez a történet. Elképzeltem, milyen lenne a szüleim sorsáról szóló szuperprodukció amerikai sztárokkal, hollywoodi dramaturgiával és marketinggel. Filmrendezőként pontosan tudom, ha az ember kézhez kap egy irodalmi anyagot, az első, hogy az írót eltávolítsa, és azután azt csináljon a sztorival, amit akar. Én azt szerettem volna, hogy a Hajnali láz maradjon meg olyannak, amilyen.
– Furcsa egybeesés, hogy a Hét mocskos napból is filmet akart forgatni, de most is előbb lett kész a regény.
– Évek óta tervezem ezt a filmet is, el is jutott a gyártás-előkészítés fázisába. Kaptunk tízmillió forintot a munkálatokra, többek között arra, hogy a szereplőket és a forgatási helyszíneket megkeressük. A történet több európai fővárosban és Kazahsztánban játszódik. Sándor Pál, a film producere ukrán koprodukciós partnert is szerzett. Sajnos a Filmalap féléves előkészítés után leállította a projektet.
– Miért?
– Nem tudom. Mindenesetre szinte ugyanaz ismétlődött meg, mint a Hajnali láznál: úgy tűnik, nálam az elkeseredés nagy felhajtóerő. Ráadásul Ádám és a külföldi kiadók is újabb könyvírásra biztattak, és talán magamnak is be akartam bizonyítani: a Hajnali láz regénye nem egyszeri, véletlen teljesítmény.
– Korábban azt mondta: a filmkészítés játék, egy forgatáson nyolcvan-száz játszótársa is van. Az írás is ennyire szórakoztatja?
– A regényírás alapvetően más, olyasmi, mintha leereszkednék egy bányába. Híradófilmes koromban többször készítettem riportot bányászokról. Kegyetlen szakma. Szóval mindennap hajnalban keltem, bezárkóztam, kikapcsoltam a világot, és ebben a „keszonban” órákon át birkóztam az anyaggal. Az a munkamódszerem, hogy másnap elolvasom az előző napi termést, és képtelen vagyok továbbhaladni, amíg rendbenlévőnek nem gondolom az írottakat. Ez viszont folyamatosan felébreszti a tehetetlenség, sőt a tehetségtelenség érzetét. Az első néhány hónapban így viaskodtam egy-egy fordulattal, mondattal, néha egy szóval, amely csak nem akart megszületni. Rengeteget kínlódtam. Aztán egyszer csak, nagyon hosszú idő után azt kezdtem érezni, hogy a szereplőim önmaguk sorsát írják.
– Könyvéről azt nyilatkozta: „Ez a regény gyerek- és kamaszkorom számomra akkor másodlagosnak tűnő történéseiből és hosszú álmodozásokból született.” Mit jelent ez?
– A regény ötlete, elrugaszkodási pontja konkrét eseményhez köthető. Úgy hat-hét évvel ezelőtt visszaálmodtam egy történetet, amely azért is volt annyira felkavaró, mert kamaszkoromban esett meg velünk, de ötven évre elfelejtettem az egészet. Annak idején a Hernád utcai Bokányi Dezső fiúiskolába jártam, 1961-ben hetedikesek voltunk. Két túlkoros, kétszer is megbukott srác került az osztályunkba. Ők már tizenöt évesek voltak, és hamarosan mindenben átvették a hatalmat a hetedik bében. Egyik osztálytársunk egy napon homályos amatőrfotókat hozott be az iskolába: mindegyiken sovány, meztelen nő állt egy fal előtt. Rossz minőségű fotográfiák voltak tán a harmincas évekből. A srác az apjától lophatta őket. A két túlkoros vezér lenyúlta a fotókat, és elindították üzleti vállalkozásukat. Ha valaki leperkált nekik 50 fillért – akkoriban 40 fillér volt egy kifli –, a nagyszünetben 30 másodpercre bevonulhatott a képekkel az iskola második emeleti vécéjébe. Az akció híre pillanatok alatt elterjedt, a déli, hoszú szünetekben kiürültek a folyosók: mindenki a vécé előterében tülekedett. Nekem is volt 50 fillérem, és az egyik túlkoros osztálytársam fél percre engem is összezárt a fényképekkel a bűzös piszoárban. Néhány hét múlva aztán valaki lebuktathatta a fotós bizniszt, mert hatalmas botrány tört ki a suliban. Főként a kapitalista tempó háborította fel a tanárokat és az igazgatót, a virágzó üzleti vállalkozás. A maszturbálás szárba szökését talán még elnézték volna, de azt már nem, hogy ezen valakik meggazdagodjanak. Akkora balhé lett belőle, hogy még az újságok is írtak róla. Az ügyet talán azért is fújták fel, mert kirakatiskola voltunk, nálunk vezették be először kötelezően az orosz nyelv oktatását dupla óraszámban.
– Amit elmondott, be is került a könyvbe. A regényből az is kiderül, hogy a fotókon látható lány Szvetlana Tureckaja, akit 1939-ben, tizenhét évesen rabolt el Berija, a szovjet belügyi népbiztos.
– Ez már persze fikció. Olyan dramaturgiai elem, amely összeköti a száz év alatt játszódó regény szereplőit. A fényképek különböző korokban újra és újra előkerülnek, különös utat bejárva. Három család végzetében játszanak szerepet: két magyar és egy orosz família sorsát befolyásolják. A Hét mocskos nap többgenerációs családtörténet, amely 1912-ben kezdődik és 2011-ben ér véget. Arra törekedtem, hogy a szereplők balsorsát minden részvétem ellenére némi iróniával is kezeljem. Hiszek abban, hogy a tragédia és komédia sokszor kéz a kézben jár. A két magyar család – egy keresztény gyógyszerészdinasztia és egy pesti zsidó család – közül az utóbbit egy kicsit az én őseimről mintáztam. A regénybeli nagyapának rőfösüzlete volt a második világháború előtt. Az én soha nem megismert nagypapám akkoriban a Rippel-féle bőröndökkel járta az országot. A harmadik szál az orosz Tureckaja família. Itt jön a képbe Szvetlana. Moszkvában, ’39 februárjának egyik éjjelén hazafelé tart, amikor lefékez előtte egy állami autó. Berija ül benne, és felajánlja a lánynak, hogy hazaszállítja. De valójában a Kremlbe viszi az áldozatát, és azon az éjszakán erőszakot követ el rajta. Szvetlanát a családja soha többé nem látja. A történetnek ez a része nem kitalált: Berijáról, a titkosszolgálat főnökéről köztudott volt, hogy miután korlátlan hatalmat kapott, nőkre vadászott Moszkvában éjjelente. Az áldozatai sosem kerültek elő.
– A regényben Berija le is fotózza megerőszakolt áldozatát. Ezek a fotók bukkannak fel aztán a következő évtizedekben.
– Ezeknek a perverz, pornográf fényképeknek a sorsa végzetes hatással van hőseim életére, s így a szexualitás fontos eleme a könyvnek. Ennek egyik „leágazásaként” a hatalom és a szexualitás összefüggései is előkerülnek. E kettő ugyanis szerintem mélyen és elválaszthatatlanul összetartozik.
– Egy másik jelenet 1944-ben játszódik Budapesten, Szálasi hatalomra kerülése után. A gyógyszerészdinasztia sarja, Szende András belép a nyilasok közé. A magányos, kallódó fiatalember leginkább tartozni szeretne valahová, tekintélyt szerezni magának. De amikor szembesül a nyilasok rémtetteivel, elborzad tőlük. Megment egy zsidó családot. A háború után az élete rámegy a rettegésre, hogy felismerhetik benne az egykori nyilast. Nem képes szembenézni a múltjával. Akit bűnösnek hiszünk, lehet, hogy maga is áldozat? Ez is a könyv egyik üzenete?
– Régóta foglalkoztat a bűn és bűnhődés kérdése. Mi, magyarok nagyon könnyen ítélkezünk, persze mindig a mások bűneiről. A nyilas szereplőmnek tragikus gyermekkora volt, az anyja felakasztotta magát, majd a fia 1944 telén, ostobaságból, félig-meddig véletlenül, egy nyilas hordához csapódik. Részt vesz a zsidók kifosztásában, de aztán az életét is kockáztatva megment egy családot. A háború után sem a bátorsága, sem a nyilas múltja nem derülhet ki, mivel Szende András bezárkózik a hallgatásba. Az ő figurája alapvető kérdéseket vet fel: mi a bűn természetrajza? Meg lehet bocsátani szörnyű tetteket? Lehet-e valójában új életet kezdeni? Ez izgatott, de nem nagyon tudok egyértelmű válaszokat adni. Ott van például az 1961-es história, az iskolai botrány kirobbanása. Stern Péter, a rőfös nagypapa unokája szinte öntudatlanul, meggondolatlanul elárulja osztályfőnökének a fiú nevét, aki behozta az aktfotókat az iskolába. Stern besúgása miatta kirúgják az osztálytársát, javítóintézetbe kerül. Tönkremegy az egész élete. Van jóvátétel? És ki ítélkezhet? Úgy hiszem, abszolút értelemben nemigen létezik bűntelenség. Keveseknek adatik meg, hogy Krisztusként, tiszta lábbal gyalogoljanak végig az életen.
– Drámai epizód az is, ami 1958-ban Kazahsztánban játszódik. Húsz év telt el Szvetlana Tureckaja eltűnése óta. Édesanyja kérvényeket írt felsőbb politikai körökbe, hogy kiderítse, mi történt a lányával. Semmit nem tudott meg róla. Húsz év után váratlanul berendelik a járási tanácsra, és közlik vele: a lányát annak idején államellenes tevékenység miatt letartóztatták, és még abban az évben a börtönben halt meg. Utólag azonban megállapították, hogy az eljárás törvénytelen volt, Szvetlánát rehabilitálják. Édesanyja jóvátételként egy szalmazsákot kap a tanácstól.
– Saját történelmi tapasztalatainkból is tudjuk, hogy amikor a hatalom utólag jóvátételt gyakorol, az többnyire abszurd. A rehabilitáció sokszor az áldozat és a leszármazottak újabb megalázását jelenti. A feltépett sebek nem engedik a traumák feldolgozását. Ebben a könyvben sincs feloldozás, mert a 20. század történelemi traumái generációkon öröklődnek át. Ezért is hiszem, hogy a Hét mocskos nap a kiszolgáltatottság regénye. Noha nálunk politikai okokból szerencsére már nem gyilkolnak embereket, nemegyszer mi is kiszolgáltatottak vagyunk a hatalmi arroganciának, gyűlöletkeltésnek. És sokszor kiszolgáltatottak vagyunk önmagunknak is: ösztöneinknek, gyengeségeinknek. És lassan elvész belőlünk az egymás iránti megbocsátó együttérzés.
