A harmincnegyedik
Szögezzük le mindenekelőtt: a Magyar Sajtófotó Kiállítás mostanra megtalálta méltó helyét és megfelelő formáját. Évtizedes bolyongás után (járt szegény a Müpától a Nemzeti Múzeumig sok helyütt) tavaly találtak egymásra a Capa Központtal (leánykori nevén Ernst Múzeum).
Kevés ennél magától értetődőbb találkozás képzelhető el. Hol máshol jelenjenek meg a sajtófotók, mint a magyar fotográfia központjában? S mi mással lehetne jobban növelni a viszonylag új múzeum presztízsét, ismertségét, mint a mindig tömegeket vonzó sajtófotó-kiállítással? Úgyhogy a helyszín végre igazán rendben van, reméljük, hosszú, gyümölcsöző kapcsolat lesz ebből.
Erre az évre letisztult, kikristályosodott az a koncepció is, melyet a kiállítás új rendezője, Szigeti Tamás talált ki tavaly: hogy tudniillik a hangsúly ne csak a fotón legyen, hanem az összetett szó előtagján, a sajtón is. Ezért aztán kiemelte a képeket a hagyományos keretekből, és újságpapírra nyomtatta őket – mintha kinagyított, végtelenített laprészletek volnának. Erre az évre is megmaradt ez az irány, de elhagyta fölösleges sallangjait. Nyugodt, végiggondolt, elegáns tablók követik egymást, megőrizve mindamellett a nyomdagépek illatát.
Ami pedig a lényeget illeti: sajtófotósaink idén is bizonyították, hogy a világ élvonalába tartoznak. (Nem véletlenül nyernek mindenféle nemzetközi díjakat is egy szekérderékkal.) A hagyományos irányzatok (szegénység, deviancia, betegségek) új megfogalmazásai mellett idén feltűnően kevesebb volt a nagypolitikai téma (azon belül is egy „magánéleti” jelenet, a miniszterelnök megjelenése Göncz Árpád temetésén nyerte el az egyik nagydíjat), annál több a zsánerkép, a „hétköznapi” riportfotó. Már persze a migránstémát leszámítva. Mert idén ez volt a magyar sajtófotósok fő területe, érthető módon: a szervezők fel is vették külön témaként a pályázatba. A magam részéről kötelezővé tenném megtekintését: ezek a képek többet elárulnak e tragikus népvándorlásról, mint megannyi kormánypropaganda.
(Capa Központ, 2016. március 25.–május 14.)
