A HaHa kulisszatitkai

Tea, almafröccs és búzasör fölött vagy hatan ülünk a belvárosi kávézóban. Köztük Péter András, Surány Dávid és Kremmer Sarolta. András informatikus az ELTE-n, tanulás mellett dolgozik, bár államilag finanszírozott szakra jár. Édesanyja hármójukat neveli, két fiatalabb testvére is szeretne továbbtanulni. Dávid nemzetközi gazdálkodást tanul egy magánfőiskolán, de állami pénzen. Sok a tanár a családjában, tudja, 25 órányi tanításhoz édesanyja 60 órát adminisztrál, és hogy a könyvtárakban tíz éve nincs új könyv, a régieket meg csak a cellux tartja össze. Sarolta most fog érettségizni. Édesanyja szintén tanár, félállásban, hatvanezerért. Azt mondja, nem akar röghöz kötést, adóztak eleget a szülei ahhoz: ha jók a jegyei, ingyen tanulhasson. Jogot, ha sikerül.
A HaHá-s életet úgy kezdték, mint mindenki. E-mail és a válaszlevélben kitöltendő adatlap, név, cím, ajánló. Utóbbi azért nem árt, mert segít bekapcsolódni a csapatba. A hálózat munkacsoportokban működik: a net-demokrácia a webes fejlesztéseket végzi, a propagandisták szórólapokat, mémeket gyártanak, a kommunikációsok a sajtómegjelenéseket segítik, a szakmai (benne a jogi) csoport háttéranyagokat készít. A sejtsegítő a helyi alakulatokat köti össze egymással, az operatívok pedig a „kellékeket” biztosítják.
– Mindenki azt vállalja, amihez ért, semmi nem kötelező – mondja Dávid, aki most egy hónapig az operatív csoportot viszi. – Egy hónap alatt az ember nem híres lesz, hanem fáradt. És nem gyöpösödik be.
Dávid nemrég a raktárukat szemlézte. Pontosabban egy pincében lévő szekrényt. Benne a majd’ tucatnyi hangosbeszélővel – ami a legnagyobb kincs.
– Az egyik nem működött, megforrasztottam. Kell friss elemeket is venni, erről nem gondoskodik sem Soros György, sem a CIA. Pedig drága. Csak a télirózsás forradalom idején tizenhat bébielemet ettek meg az ordibátorok, tizenhárom ezer forintba került.
És ott volt a Degu benzinköltsége. Összedobták azt is, ösztöndíjból. Degu egy lerobbant kisbusz, amit az egyik demonstráció végére már tolni kellett.
A HaHa nem jogi személyiség, egyelőre keresik a módját, hogyan kezelhetnék átlátható módon, ha pénzbeli támogatást ajánlanának fel neki.
– Szerintem jó, hogy ki kell találni, miképp segíthetnek minket a pénzen kívül – véli Sarolta. – Voltak vendéglátóhelyek, ahol a tüntetésekkor ingyen kaptunk meleg teát, kávét. Máshol nyomtathatunk, egyszer meg valaki kipakolt a csomagtartójából hat megafont és átadta egy papírral: „fizette Matolcsy György, Kossuth tér 1.”
--
Ám a bázisdemokrácia legfőbb támasza, egyben a kívülről kaotikusnak tűnő döntéshozatal kulcsa a Loomio.org. Ez az új-zélandi fejlesztésű, ingyenes webes alkalmazás, amelyet egyébként a hasonló felépítésű Oktatói Hálózat is használ, segít a témák strukturálásában, megbeszélésében és a döntésben. Új témát bárki bedobhat, arra más válaszolhat, aztán szavaznak.
– Néha két hétig is eltart egy beszélgetés, mire kiderül, mi a lényegi kérdés, amiben érdemes szavazni – mondja Sarolta. A voksolások időkorlátosak, de azon belül mindenki klikkelhet, aki a hálózat tagja. – Senkit nem zárunk ki azért, mert máshogy gondolkodik. Sosem dönthetjük el előre, mi lesz egy szavazás, egy fórum vége. Mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, csak érveljen.
Az idősebb generáció csodálkozását nem is értik.
– Mi úgy nőttünk fel, hogy otthon és bárhol elmondhattuk a véleményünket. Az irónia számunkra közös nyelv. A fennkölt kormányzati fröcsögésben nem vagyunk rutinosak. Másmilyenek vagyunk, máshogy is beszélünk – mondják.
Hogy belső levelezéseiket egy napon a Magyar Nemzetben olvashatták újra? Legyintenek. Nem nagy oknyomozói teljesítmény, közéjük nem nehéz beférkőzni. A téglának persze nem örültek, de nincs titkolnivalójuk.
– A vicceket félreértették, a legjobb részeket nem is közölték. Például azt is elterveztük, hogy rinocérosszal vágtatunk végig a városon, répát lógatunk elé. Az operatív csoport fel is írta: répát beszerezni. Ezt persze kihagyta a Nemzet – nevet Dávid.
S ha lelövik a kiszivárogtatók a meglepetésnek szánt akciót? Esetleg forradalmiból nevetségessé válik a bázisdemokratikus amatőrség?
– Na és? Mi nem költünk tízmilliókat egy-egy kampányra. Ha valami nem jön be – van ilyen –, kitalálunk mást. Nekünk, akik ott voltunk a hidakon, ez már olyan, mint Woodstock. Mesélni fogjuk az unokáknak. Elértük, hogy van civil ellenállás, beszélünk az oktatáspolitikáról.
– Egyszer megkérdezték tőlünk, mit jelent a hatalom nekünk és mit a szüleinknek – emlékszik Tamás. – Azt feleltük: számukra erő, ami elnyomja őket, amitől félnek. Mi meg azt érezzük: a hatalom mi vagyunk. És nincs mit veszíteni. Ha nem akarnak velünk szóba állni, észrevenni a javító szándékot, azt is lehet. Csak akkor két év múlva már nem leszünk az országban.

A teljes cikket a 168 Óra eheti számában olvashatják.