Washington Post: Európa identitásválsága
Európa identitásválságba került, mivel mind a népesség száma, mind a kultúra miatt egyre jobban fél a másoktól: a muzulmán bevándorlóktól és a szír menekültek áradatától – írja az
amerikai German Marshall Alapítvány Transzatlanti Akadémiájának igazgatója. Stephen Szabó szerint a jelenség mögött az áll, hogy a földrész általában is aggódik a saját hanyatlása miatt, elvesztette magabiztosságát.
Az életszínvonal lefelé tart, és közben meg kell küzdenie a görög válsággal, valamint a putyini Oroszországgal. A jobboldali populista pártok osztják a rémületet, hogy a beözönlő tömeg el fogja árasztani a korosodó kontinenst.
Ezt támasztja alá, hogy a térség középső részén a magyarok, lengyelek, szlovákok és csehek esetenként nem hajlandók csak keresztényeket befogadni.Ám ez csak az utolsó fejezet, „mások” már eddig is nagy számban jöttek Európába.
A muzulmán népesség száma 10 év alatt 30-ról 44 millióra nőtt, 2030-ra pedig várhatóan az összlakosság 8 %-át alkotja. Ezek az emberek sokszor nem illeszkednek be, dekadensnek és
ellenségesnek tekintik a nyugati kultúrát.
A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet rámutatott, mi lesz abból, ha az egyik fél úgy gondolja, hogy a maga kultúrája felsőbbrendű, az ellenoldal viszont a vallási hittel igazolja, hogy a másik viselkedése retrográd.
A kulturális arrogancia egyfelől és az iszlám szélsőségesek megtorló fellépése másfelől rávilágított a kulturális szakadékra, elmélyítette azt. A jelenleg érkezők boldogok, hogy elhagyhatták a szír háborús övezetet. De egy idő után elkezdik magukat elidegenedettnek érezni olyan társadalmakban, amelyek megvédik őket, ám sok tekintetben másnak tűnnek.
Hogy Európa újra meghatározza viszonyát a „másokkal”, ahhoz először az önérzékelését kell újraszabni. A muzulmánoknak maguknak is el kell végezniük ezt a házi feladatot.
(Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió)