Vitray
Uramatyám! Csak két évvel idősebb nálam?! – ez volt az első reflexióm az interjú olvastán, hiszen valahányszor ő jelent meg a képernyőn – bármely műfajban –, ha időm és lehetőségem volt rá, a készülék elé telepedtem. Mondhatni évtizedekig „fiatalos” kíváncsisággal.
Sose tűnt szervilisnek, önhittnek, és a ma oly divatos celebség jeleit nem láthattam rajta. Beszédstílusa mindig példásan kulturált, színes, kiegyensúlyozott volt, egyfajta „intézménye”, műsorvezetői etalonja volt az MTV-nek. A maiak? A bokájáig sem érnek.
És itt volt, amire vehemens egyetértéssel kaptam föl a fejemet: lesújtó véleménye van a mai hazai tévézésről. Nekem is. Néha már-már kísértést érzek arra, hogy a készüléket kidobjam az ablakon. Arról, hogy mi van itthon és globálisan, más forrásokból is értesülni lehet. Azért az ATV-t és az RTL Klubot meg-megnézem, hallgatom. Ám a kereskedelmi csatornák többségéből dől a néző hátborzongatására spekuláló amcsi filmek garmadája. Egy gyilkos már smafu, trendi a sorozatgyilkos, „szubsztanciájuk” az ordas bűn. Hajszák lépcsőkön fel-le, háztetőkön át, brutális verekedések, ádáz lövöldözések. Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, gügye misztikum, gyatra vígjátékok. (Immár csak nagy ritkán kerül a műsorba valóban művészi filmalkotás, és az is – mindig – késő este.) A nem ajánlott kortól függetlenül ezeket a kamaszok is megnézik, és nem csak bámulják, gyakran követik is a brutális mintákat. „Köztévé”? Nem nézem, de sumákságáról még romlatlan ízlésű barátaimtól s egyebünnen eleget tudok.
Nem szívderítő ez a kor, ez a mai világ, sem ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, sem a kontinenseken. Inkább undorító. Mindazonáltal szívből azt kívánom a Mesternek, hogy még éljen soká elfogadható egészségben, és legyen képes fegyelmezetten elviselni – velem és másokkal egyetemben – azt, ami van, meg a további, baljósnak ígérkező fejleményeket is.
Szabó Sándor,
Budapest
