Kollektív halálbüntetéssel torolnának meg egy falusi lázadást Vietnamban

2020. szeptember 7., 19:21

Szerző:

Vietnam fővárosában, Hanoiban 29 embernek kellett hétfőn bíróság elé állnia, akiket három rendőr halála miatt akarnak felelőssége vonni – írja a 24.hu.

Az erőszakos összecsapás kirobbantója az volt, hogy az állam olyan helyre építkezett, ami a falusiak szerint az ő földjük volt.

Az összecsapás még januárban történt, de volt előzménye, 2017-ben több ezer rendőr szállta meg a Dong Tam nevű falut, nem spórolva a könnygázzal, gumilövedékkel, és az éleslőszerrel sem. De a falusiakat sem kellett félteni, ők kézigránátokkal, Molotov-koktélokkal és késekkel támadtak a biztonsági erőkre.

Az akcióban három rendőr és egy falubeli veszítette életét.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint a hatóságok a hétfőn indult perben súlyos büntetéssel – halálbüntetésre utalnak itt – akarják megtorolni az esetet, hogy a jövőben senkinek ne jusson eszébe szembeszállni az állam döntéseivel.

A 29 vádlott közül 25 gyilkosság vádja miatt áll a bíróság előtt, négyen pedig azért, mert ellenálltak hatósági személynek.

Ítélet tíz nap múlva várható.