Végigfuthatja-e a kormány a távot?

Szó, ami szó: az MSZP– Fidesz-versenyfutás még csak fél távnál jár. A Fidesznek eddig nem került nagy erőfeszítésébe, hogy mindent lefitymáljon, amit ez a kormány elért. Ehhez még ész sem kellett, csupán pár szóvivő. Tehát Fideszék még a holtpont előtt vannak, ellentétben az MSZP-vel, amely a szigorú időszakon túl van, és a konvergenciaterv tartásával, két szigorú költségvetéssel teljesítheti a második távot.

2008. július 9., 07:44

Nagy figyelemmel olvastam Debreczeni Józsefnek a II. József Lipót-dolgozatát, amelyben a Gyurcsány-kormány félidős teljesítményét értékelte.

Nem ítélem el a médiát általában, de valljuk be, könnyebb nagyobb példányszámot, nézettséget elérni, ha „csesztetik” a hatalmon lévő MSZP-s vagy hatalomból kiszállt SZDSZ-es politikusokat, mint az eddig megtett kellemetlen lépések pozitív hatásairól beszélni. Nem vevő rá a piac, mondhatják. És a nyilvánvaló demagógiára? Arra igen?

Ennek jegyében könnyedén átsiklanak olyan ellenzéki kijelentések fölött, hogy a nyugdíj-befagyasztás valójában a kisnyugdíjasoktól is elvonná a bérnövekedésből eddig járó csekélyke pluszt. Vagy hogy miként lehet két hét alatt adót csökkenteni.

Nagy kár, hogy a legnézettebb reggeli magazinműsorból kiebrudalták a rámenős, lényeglátó és a válaszokat számon kérő műsorvezetőket. Hiányuk sokat árt a tények reális értelmezésének, amire Debreczeni is utalt.

Így tehát vagy sajtógyávaság, vagy hozzá nem értés, vagy pártosság miatt valóban nem marad más hátra, mint várni, lesni Orbán türelmetlen balfogásaira. Miként D. J. is utal rá. És ennek a türelmetlenségnek a jelei már kezdenek mutatkozni. Amin nem csodálkozom. 2002 óta rövid pórázon? Az előrehozott választások ideges sürgetése Orbán cérnájának vékonyodását jelzi.

Szó, ami szó: az MSZP– Fidesz-versenyfutás még csak fél távnál jár. A Fidesznek eddig nem került nagy erőfeszítésébe, hogy mindent lefitymáljon, amit ez a kormány elért. Ehhez még ész sem kellett, csupán pár szóvivő. Tehát Fideszék még a holtpont előtt vannak, ellentétben az MSZP-vel, amely a szigorú időszakon túl van, és a konvergenciaterv tartásával, két szigorú költségvetéssel teljesítheti a második távot.

A Fidesz még az előtt a bizonyos holtpont előtt áll, amelyen – úgy tűnik – a hosszútávfutó Gyurcsány túl van. Remélhetőleg pártja is és a koalícióból kilépett SZDSZ is. A második kör sarkalatos kérdése: végigfuthatja-e a kormány a távot. Az ország akkor nyer, ha igen.

Tősér István
Miskolc