Vaclav Havel szertefoszlott öröksége
Vaclav Havel, drámaíró, majd politikai fogoly, sörgyári segédmunkás, utóbb háromszoros köztársasági elnök, a közép-európai átalakulás egyik legnagyobb alakja volt. Történelmi változásokat akart hazájának és az egész térségnek, de e kivételes ember erőfeszítéseit, aki a Benes-dekrétumokat is eltörölte volna, végül is nem sok siker kísérte. Ezt a tanulságot szűrhettük le a Havel emlékére rendezett budapeseti konferencián.
A rendezők, az SPD Ebert-Alapítványa, az Ökopolisz Alapítvány, az ELTE társadalomtudományi kara egyedülálló előadói gárdát nyert meg az alkalomra: vezető cseh, szlovák, magyar értelmiségieket, akiket – esetleges politikai nézeteltérések ellenére – összeköt Havel, a kikezdhetetlen, szilárd erkölcsű demokrata tisztelete.
Hogyan hiúsult meg a Benes-dekrétumok eltörlése
Kiemelkedő kortársa, Göncz Árpád, csak egykori barátját méltató üzenettel tudott jelen lenni a tanácskozáson, míg Huncik Péter, szlovákiai magyar orvos-író, Havel kisebbségpolitikai tanácsadója elmondta: a két elnök közösen jelentette volna be a magyarokat sújtó Benes-dekrétumok érvénytelenítését – ha ezt nem akadályozzák meg éppen a magyarok. Elnök-barátja viszonylag keveset tudott a szlovákiai magyarság sorsáról, helyzetéről, így a kérdés kezelését átengedte a szlovák politikusoknak, de mégis úgy döntött, hogy Göncz 1992 tavaszi látogatásán bejelenti a magyarok jogfosztásának érvénytelenítését és bocsánatot kér az ártatlanul kisemmizettektől. Egy feltétele volt: hogy a szlovákiai magyarság egyöntetűen támogassa a kérdés ilyetén rendezését. Az akkori három magyar párt közül azonban a Duray Miklós vezette Együttélés napokkal a bejelentés előtt visszalépett. Duray álláspontja szerint miután a szlovákok telepítették ki a magyarokat, nekik, s nem a cseheknek feladata a bocsánatkérés – amely így máig várat magára. Akárcsak a németekkel való teljes megbékélés, bár Havelnek ez is célja volt: alapítványt állított volna fel erre a célra, ám ezt is belső ellenállás akadályozta meg.
Szigeti László, a pozsonyi Kalligram kiadó igazgatója, aki személyesen ugyancsak közel állt Havelhez, ugyancsak arra emlékezett, hogy Havel, mint európai szellemű ember, nyílt volt a kisebbségi igények teljesítésére és segített – volna. Így pl. tervezte, hogy 1990 tavaszán, első rév-komáromi látogatásán bejelenti a magyar egyetem felállítását, ám szlovák politikus-társai ezt megakadályozták. (S csak később, magyar segítséggel, állhatott fel az intézmény).
"Immár csak a túlélés maradt a cél"
Végül három vezető értelmiségi szólt a szomorú tanulságról, hogy bár Vaclav Havel nagyszerű példát mutatott, örökségéből vajmi kevés hasznosult. Messze eltávolodtunk az általa képviselt közép-európai szellemtől, holott történelmünk közös és Prága mentálisan ma is közelebb áll a magyarokhoz, mint Bécs, hangoztatta Kiss Gy. Csaba. Az irodalomtörténész arra is emlékeztetett, hogy amikor a szlovákiai magyarok az üldözések áldozatává vált Esterházy János kitüntetését javasolták, Havel ehhez nem járult hozzá.
Hankiss Elemér felidézte, mennyire hasonló szellemi pezsgés jellemezte a hetvenes-nyolcvanas években Prágát, Pozsonyt, Varsót, Budapestet: közös cél volt az erkölcsi megújulás, új, tisztességes emberi rend megteremtése. A (Havel kifejezésével) „hatalom nélküliek hatalmából” végül semmi nem lett. Kiüresedett Közép-Európában az értelmiségi lét, „programok helyett memoárokat írunk”, így a szociológus, hogy hozzátegye: „Mindig gyanús, ha az értelmiségi a győztesek oldalán áll –nálunk leginkább a mindenkori győztes oldalán… Közép-Európa a nagy átalakulás idején igazságban akart élni – majd jólétben, míg napjainkban a túlélés maradt a cél…”
Lengyel László Havel nagy álmainak meghiúsulásáról szólt: az elnök, a Masaryk-i állam alapjain szerette volna megteremteni a demokrácia és a jólét Csehszlovákiáját. Ez éppoly kevéssé sikerült, mint a kiegyezés a németekkel, miközben az együttműködő Közép-Európáról szóló haveli tervek megvalósulását főként éppen a Klaus elnökhöz kapcsolódó cseh politika gáncsolja. Nem válhatott ugyan valóra Havel víziója, hogy példát ad a világnak újfajta politikai, gazdasági és erkölcsi rendre – de eszméit máig jobban ismerik, tisztelik az arab világban, Kínában, mint a mi tájainkon.
Lengyel szólt arról is, amit Havel kapcsán sokkal ritkábban emlegetnek: hogy t.i. a bátor, történelmi jelentőségű polgárjogi mozgalmak mögött szám szerint kicsiny értelmiségi csoportok álltak. Sem a kor csehszlovák, sem lengyel és magyar társadalma nem támogatta a „lázadókat”, sőt szembefordult velük, amiért „zavarják” a kispolgári élet nyugalmát. Ami felveti a kérdést: megváltoztak-e igazán ezek a társadalmak, amelyek mindmáig nem sokat törődnek azzal, hogy 40 évig hazugságban éltek.
Akármiként is: Kaltenbach Jenő, az LMP fővárosi frakcióvezetője javasolta: legyen Vaclav Havel posztumusz Budapest díszpolgára és nevezzenek el róla közterületet.
