Ukrán szakadár vezető: a roncsok között talált holttestek többnaposak

Több nappal a maláj gép lezuhanása előtt haltak meg azok az emberek, akiknek a holttestét a roncsok között megtalálták – mondta interjújában Igor Sztrelkov, a kelet-ukrajnai lázadók egyik vezetője. Erre szerinte a testek állapotából lehet következtetni.

2014. július 19., 13:03

Sztrelkov – aki Igor Girkin néven az orosz titkosszolgálat aktív tisztje – annak a gyanújának adott hangot, hogy a „minden aljasságra képes” ukrán hatóságok keze van a halottak odaszállításában, esetleg még felszállás előtt helyezték el azokat a gépen, számítva arra, hogy az oroszbarát fegyveresek rakétát indítanak rá.

A becsapódás helyszínét egyébként kezdettől a szeparatisták ellenőrzik, ezért az EBESZ küldöttsége sem férhetett hozzá – számolt be róla a HVG.hu.

A szakadár vezér gyanúsnak találja azt is, hogy a roncsok között rengeteg orvosi felszerelés volt – ami egyébként összefüggésben lehet azzal, hogy a gép utasainak harmada egy ausztráliai AIDS-konferenciára tartott.

Az MH17-es járat lelövéséért már az Egyesült Államok is az oroszbarát szakadárokat teszi felelőssé. A gerillák változatlanul tagadnak, de az eddig összegyűlt bizonyítékok alapján mind valószínűbb, hogy ők lőtték le a Boeing 777-est.