Tüntetés a fővárosban: katonákat is kivezényeltek

Több száz szomáliai vonult a főváros, Mogadishu utcáira, hogy ily módon tiltakozzanak az al-Shabab katonák ellen. A főleg nőkből és gyermekekből álló tiltakozó tömeg – akik tradicionális fehér ruhát viseltek – hangosan kántálták az al-Kaida ihlette csoport ellen szóló szlogeneket.

2010. március 31., 08:50

A BBC munkatársa, Mohammed Olad Hassan azt mondja, ez még csak a második demonstráció az iszlám szervezet ellen, ami Dél-Szomália nagy részét ellenőrzés alatt tartja. A tiltakozók azt kiabálták, hogy az ENSZ által támogatott kormány mellett állnak.

Az al-Shabab az iszlám vallás Szaúd-Arábiában kialakult, szigorú wahhabita értelmezését követi, míg a legtöbb szomáliai a szúfizmus szerint éli életét. „Szent háborút hirdetünk ellenük” – nyilatkozta Somow sejk, a Szufi Ahlu Sunnah Wal Jama csoport tagja.

Kormánykatonák tucatjai figyelték a demonstrációt, illetve többször a levegőbe lőttek. Néhány tüntető „Le az al-Shababbal!” vagy „Támogasd a békét és a kormányt!” szövegű transzparensekkel jelent meg.

„Az al-Shabab miatt el kellett hagynunk az otthonunkat, mert folyamatos veszélynek voltunk kitéve. Azért vagyunk itt, hogy támogassuk a kormányt, és felemeljük a hangunkat az al-Shabab ellen” – mondta az egyik tiltakozó, Hawo Abdulle Aden.

Mogadishu lakosságának több mint a fele kényszerült arra, hogy elmeneküljön otthonából. Szomáliában 1991 óta nem működik központi kormány, az országban két évtizede zajlanak konfliktusok.