Túlságosan barátságos delfin miatt van fürdési tilalom egy francia strandon

2018. augusztus 27., 16:14

Szerző:

Egy északnyugati francia település polgármestere úgy döntött, egy időre megtiltja a fürdőzést és búvárkodást a bresti strandokon, mivel sok panasz érkezett egy túlságosan barátkozó állat miatt.

Zafar, a három méteres palackorrú delfin hetekig a gyerekek, strandolók és kajakozók kedvence volt, ám egy idő után, a polgármester szerint túl sok fürdőző félt már tőle – írja a BBC.

Fotó: Wikipédia

A Le Telegramme beszámolója alapján a delfin cseppet sem agresszív, ám túlzottan barátságos, dörgölőzik a hajókhoz és emberekhez egyaránt, még a sekélyebb vizekre, közel a parthoz is kimerészkedik. Múlt hónapban egy úszót ki kellett menteni, mert a delfin megakadályozta abban, hogy kijusson a partra.

Több hasonló eset is volt, ám az utolsó csepp a pohárban múlt héten érkezett, amikor egy fiatal nőt a delfin orrával a levegőbe repített.

A polgármester most azt mondta, az úszás és búvárkodás tilos ott, ahol az állat felbukkan, és arra kért mindenkit, tartson 50 méteres távolságot tőle.

Míg egyesek túlzónak érzik az intézkedés, a bresti akvárium egyik szakértője azt mondta, az állat valóban képes akaratlanul is megsebesíteni valakit az uszonyával.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).