Trump új rendeletet tervez a beutazás szigorítására
Az elnök péntek délután azt mondta, hogy valószínűleg nem nyújt be fellebbezést a csütörtöki döntés után – amellyel a háromtagú bíróság helybenhagyta egy seattle-i szövetségi bíró határozatát a beutazást szigorító elnöki rendelet felfüggesztéséről -, hanem lehet, hogy átírja a rendelet egyes részeit, vagy akár “teljesen új” rendelet kiadására is sor kerülhet.
Fotó: MTI/EPA/David Maxwell
Trump az elnöki különgépen fejtegette ezt az őt kísérő újságíróknak, miközben a floridai Palm Beachen lévő üdülőkomplexumába, Mar-a-Lagóba tartott Abe Sindzó japán kormányfővel. Kifejtette: a rendelet új változatából valószínűleg kikerül majd a jogszerűen az Egyesült Államokban tartózkodókra és a zöldkártyával rendelkezőkre vonatkozó beutazási szigorítás.
Megismételte azt, amit Abe Sindzóval közös washingtoni sajtóértekezletén mondott: várhatóan a jövő hét elejéig megteszi a szükséges lépéseket, és szerinte a jogi vitából a kormány kerül ki győztesen - írja az MTI.
“Megnyerjük ezt a csatát, a kellemetlen csak az, hogy eltart majd egy ideig (…), de sok megoldási lehetőségünk van, köztük például egy teljesen új elnöki rendelet kiadása” – jelentette ki.
Putyin ajándékba adhatja Edward Snowdent Trumpnak
Az NBC televízió amerikai hírszerzési információkra hivatkozva közölte: Moszkva azt fontolgatja, hogy Donald Trump elnöknek tett gesztusként kiadja Edward Snowdent.
Edward Snowden az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szerződéses alkalmazottja volt. Az NSA hawaii kirendeltségén dolgozott és szerzett meg illetéktelenül szigorúan titkos dokumentumokat, amelyeket 2013-ban továbbadott a sajtónak. A dokumentumok az Egyesült Államok belföldi megfigyelési, lehallgatási programjairól lebbentették fel a fátylat. Snowden, aki ellen a hírszerzési törvény megsértése miatt vádat emeltek, Moszkvában kapott menekültstátuszt, amelyet nemrégiben hosszabbítottak meg 2020-ig. A tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban gyakran érte az a vád, hogy segít Moszkvának beavatkozni a választási folyamatba.
Donald Trump Snowdent mindig is kémnek és hazaárulónak nevezte, aki szerinte megérdemli a halálbüntetést. Az NBC azt állítja: információit az amerikai hírszerzői közösségből többen is megerősítették, sőt pontosították. Ezek szerint az amerikai hírszerzésnek állítólag a Snowden kiadatását tárgyaló orosz beszélgetések és feljegyzések vannak a birtokában. Ezeket az anyagokat az amerikaiak már Trump elnöki beiktatása után gyűjtötték.
A televízió megszólaltatta Snowden ügyvédjét, Ben Wiznert, ő azonban közölte: nincsenek információi az esetleges kiadatásról. "A Snowden-csapat nem kapott jelzéseket és nincs oka aggodalomra" - jelentette ki.
A pénteken este sugárzott riport után Edward Snowden Twitter-bejegyzésben hangsúlyozta, hogy "végre, itt a megfellebbezhetetlen bizonyíték arra, hogy soha nem működtem együtt az orosz hírszerzéssel". A volt NSA-alkalmazott hozzátette: "egyetlen ország sem árusítja ki a kémjeit, mert akkor a többiek félhetnek, hogy ők lesznek a következők".
Az NBC riportjában szót kapott Juan Zarate, aki George W. Bush elnöksége idején a terrorelhárításért felelős helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó volt. Zarate óvatosságra intette a Trump-kormányzatot.
"Oroszország ezen csakis nyerhet. Snowdenből már kiszedtek minden információt, amire csak szükségük volt, és bizonyosan felhasználták őt a kibertámadásokban is" - fogalmazott a szakember. Juan Zarate szerint Snowden kiadatásával az oroszok éppen azt jelezhetik, hogy szeretnék javítani a kapcsolatokat és az együttműködést az új amerikai kormányzattal, ám az amerikai belpolitikában ennek szerinte kétségtelenül ellentmondásos következményei lennének. "Ez az egész talán édes muzsika lenne Putyin fülének" - szögezte le a volt helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.
Az NBC megkereste a Fehér Házat is, az elnöki hivatal azonban nem kommentálta az értesüléseket. Cáfolta a Snowden kiadatásáról szóló információkat Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov is.
CNN: Megerősítést nyertek a Trump-dosszié egyes részei
A hírtelevízió titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai titkosszolgálat nyomozói most először tudták megerősíteni a Trump orosz kapcsolatairól szóló 35 oldalas jelentés bizonyos részeit.
Lehallgatás útján ugyanis megbizonyosodtak arról, hogy a dokumentumban idézett beszélgetések valóban lezajlottak a jelentésben foglalt helyen és időben, azok között a magas rangú orosz tisztviselők és ugyancsak orosz állampolgárok között, akiket a jelentés említ.
Ennél többet a CNN forrásai nem árultak el, így azt sem, hogy ezek a beszélgetések konkrétan Donald Trumpról szóltak-e.
A CNN egyik forrása szerint a dosszié legnagyobb visszhangot kiváltó állítását, miszerint az orosz titkosszolgálatnak kompromittáló anyaga lehet Donald Trumpról, amint egy moszkvai hotelszobában helyi prostituáltakkal pisiszexbe bonyolódik, nem erősíti meg eddig birtokukba került információ.
A dossziét Christopher Steele egykori brit hírszerző állította össze egy republikánus pénzember felkérésére, aki az akkor még jelölt Trump gyenge pontjaira volt kíváncsi.