Tom Lantos vészjelzései

Dicséretes, hogy új államfőnk az ENSZ közgyűlésén adta hírül: Magyarország úgy döntött, Tom Lantos nevét viselő nemzetközi központot alapítanak Budapesten, amelynek célja az emberi, különösen a kisebbségi jogok érvényesítése, a tolerancia ápolása. (A kezdeményezés sajátos kontinuitást jelez: ilyen intézetet 2008-ben bizonyos Gyurcsány Ferenc javasolt először – de a lényeg, hogy meglesz.)

Magyar akcentussal

A névadó rendkívüli életpályát futott be. Olyat – szerette hangsúlyozni –, amilyen csak új hazájában volt lehetséges. A budapesti polgárfiú életét 16 évesen Wallenberg mentette meg, a svédek által védett lipótvárosi házak egyikében élte túl a vészkorszakot. (Első kongresszusi törvényjavaslatával lett Wallenberg az USA tiszteletbeli állampolgára.) Lantos utóbb beszélt arról, hogy részt vett az ellenállásban, de erről tények a nyilvánosság elé nem kerültek. 1947-ban egy zsidó szervezet ösztöndíjával jutott ki tanulni az Egyesült Államokba, ahol 2008-ban a képviselőház külügyi bizottságának vezetőjeként, mindkét párt elnökének barátjaként és tanácsadójaként fejezte be hosszú életét.

Pedig előtte sikeres egyetemi karriert futott be. Kalifornia egyik jeles egyetemén, a Berkeley-n szerezte meg a nagydoktorit közgazdaság-tudományból, majd harminc éven át, 1980-ig oktatta a tárgyat San Francisco Állami Egyetemén. Szakértelmét igénybe vették a törvényhozók, a kormány, majd a tévéelőadásai révén is népszerű professzor 1980-ban indult először, a demokraták jelöltjeként, a washingtoni képviselőségért. Az elkövetkező években tizenhétszer választották meg ugyanott, és Lantos, aki jellegzetes magyar akcentusát soha nem tudta levetkőzni, idővel a washingtoni törvényhozás egyik meghatározó alakja lett.

Duray, Tőkés és a Duna

Az emberi jogok következetes védelmezőjeként ismerték. Ő hozta létre 1983-ban az e célt szolgáló kongresszusi testületet. Lantos – Busht feldühítve – elítélte a törököket az örmények irtásáért, gyakorta ostorozta a kínai rendszert, ellenezte, hogy Peking olimpiát rendezhessen, és „politikai prostituáltnak” minősítette Gerhard Schrödert, amikor az elszegődött a Gazprom szolgálatába. S jóllehet kezdetben támogatta az iraki háborút, utóbb belátta tévedését, és ellene fordult. Kínos ügye volt viszont, amikor kuvaiti inkubátorok kiborogatásával vádolta az irakiakat: kiderült, hogy PR-ügynökség szervezte a „szemtanút”, aki valójában a kuvaiti nagykövet lánya volt. Lantos visszakozott, és jóhiszeműségével védekezett.

Azok között, akik mellett kiállt, nagyon sok volt a magyar. Például Duray Miklós, akinek 1984-es letartóztatása ellen protestált. Később elítélte a bősi vízlépcső egyoldalú befejezését, magáévá tette a magyar környezetvédők érveit. Azután a törvényhozás elé citálta Meciart, hogy ismét felhívja a figyelmet a magyar kisebbség elleni jogsértésekre. 2007-ben Robert Ficónál tiltakozott levélben a Beneš-dekrétumok fenntartása, a magyar iskolák és Malina Hedvig ügyében.

Ellenfelei – alkalmasint nem alaptalanul – azzal vádolták, hogy a hetvenes években „barátkozott” Ceausescuval. A szovjetek ellen rebelliskedő román diktátor pátyolgatása sokáig volt része a hivatalos amerikai, nyugati politikának. Az idők változásával Lantos Bukarestben a román nép ellenségévé minősült át, miután ostorozta Iliescu rendszerét, kiállt a kisebbségi jogokért, támogatta Tőkés Lászlót, és az emberi jogok hiányára hivatkozva sokáig ellenezte, hogy Amerika megadja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, azaz a normális kereskedelmi feltételeket Iliescu rendszerének.

A téma: Csurka

Azt a bizonyos kongresszusi rendezvényt 1992. szeptember 24-én magam is végigültem. A Lantos kezdeményezésére megtartott másfél órás rendkívüli vita tárgya a magyar belpolitika legújabb fejleményei voltak, nevezetesen Csurka Istvánnak, az MDF akkori alelnökének a Magyar Fórumban megjelent, Magyarországon is nagy vitát kiváltott, antiszemita töltetű tanulmánya. A vitában – amelyet a kongresszusi üléseket élőben közvetítő kábeltévé-hálózat révén országszerte láthattak – az akkor kormányzó republikánusok tizenegy, a demokraták két képviselője szólalt fel. Valamennyien azt hangoztatták: a nyugat- és kelet-európai neofasiszta, antiszemita jelenségeket csírájukban kell elfojtani, még mielőtt nagyobb kárt okoznának. Ilyen megnyilvánulások persze az Egyesült Államokban is előfordulnak, de ott azokat minden demokratikus politikai erő a leghatározottabban elutasítja.

A vitában elsőként felszólaló Lantos szólt arról, hogy a kommunizmus bukása nemcsak a demokráciának nyitott utat, hanem felszabadított „ördögi, veszélyes, mélységesen negatív” erőket is, a keletnémet bőrfejűektől Miloševicsig. „Így nem meglepő, hogy a térség legfejlettebb, legdemokratikusabb országa, szeretett szülőhazám is legutóbb a nácizmus, a fasizmus magas körökben való újjászületésének jeleit mutatta. Örömmel jelentem, hogy a magyar nép túlnyomó többsége, a politikai vezetés többsége elkötelezett a demokrácia elvei és gyakorlata mellett. Vannak azonban fontos kivételek. Egyikük Csurka István, a kormánykoalíció vezető pártjának alelnöke, aki gyűlölködő, demokráciaellenes, fasiszta tanulmányt tett közzé.” Lantos szólt Magyarország „mély és büszke demokratikus hagyományairól”, hozzátéve: az országnak fasiszta hagyományai is vannak. „A nyilas csürhe 1944-45-ben brutalitásával még Hitler náci hordáin is túltett. E csőcselék egyes maradékai még élnek Magyarországon és ha nem lépnek fel ellenük, újjászülethetnek. Csak diktátorok, a sztálinisták, a kínaiak, a dél-afrikai fajüldözők mondják, hogy ami országukban történik, az belügy, mert nem akarják, hogy szennyesüket a nyilvánosság elé teregessék. Az ilyen jelenségek azonban nem lehetnek belügyek: nem volt belügy sem Hitler, sem Mussolini, akiket meg lehetett volna állítani, ha idejében fellépnek ellenük. A magyar újfasiszták rendkívül képmutatóak is, hiszen egyesek nagy örömmel veszik, ha elítéljük a szomszéd országokban élő magyarok üldözését” – hangoztatta Lantos, hozzátéve: a szélsőséges elemek még kisebbségben vannak, de amint a magyar társadalomban a munkanélküliség növekedésével felerősödnek a feszültségek, a szélsőjobb vagy a szélsőbal politikai demagógiái termékeny talajra találnak.

„A magyar kormánynak el kell ítélnie a szélsőséges csoportok vagy egyének részéről jelentkező gyűlöletet” – fogalmazott John Porter, a törvényhozás emberi jogi bizottságának republikánus társelnöke, s ebben a szellemben szólaltak fel valamennyien.

Az MDF-frakció harminckét tagja rendkívül aggályosnak tartja, hogy magyar belpolitikai kérdéseket vitatnak meg az amerikai törvényhozásban – mondotta e sorok írójának az ülés után Balás István, az akkori kormánypárt egyik megfigyelője. „Nem tartom ezt valamifajta nemkívánatos beavatkozásnak. Hiszen hogyan tudnánk szót emelni egy pozsonyi incidensnél, a vajdasági magyarok ügyében vagy a marosvásárhelyi pogromnál – erre csak a demokráciák támogatásával van mód” – állította az ugyancsak jelen lévő Jeszenszky Géza külügyminiszter.

Orbánnal a gárdáról

Tom Lantos akkor kapott utoljára nagyobb teret a magyar sajtóban, amikor elítélte a Magyar Gárda megalakítását, és közölte: meg fogja akadályozni tagjainak beutazását az Egyesült Államokba. A gárdáról szó volt Orbán Viktor és Lantos 2007. novemberi, washingtoni találkozásán is. Vendéglátójáról Orbán azt nyilatkozta: „Tom Lantossal nagyon régi, jó kapcsolatunk van, számos kérdésben egyetértünk, számos kérdésben pedig nem.” A megbeszélés után Lantos elmondta, hogy felháborodását fejezte ki a Magyar Gárda működésével kapcsolatban. „Egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, s nincs szüksége félkatonai szélsőjobboldali milíciákra” – mondta vendégének, aki Lantos szerint „nem fejezte ki egyet nem értését álláspontjával”.

S Orbán Viktor a jelek szerint immáron támogatja a Lantos Központ felállítását is, amelynek tervét alig két éve még felháborító pazarlásnak minősítette a Fidesz sajtója.