Tizenhárom szabadulószobát zártak be Lengyelországban a pénteki tragédia nyomán
A lengyelországi Koszalinban működő szabadulószobában bekövetkezett, öt, egyaránt tizenöt éves lány életét követelő tűzvész után országszerte tartott ellenőrzések nyomán egyelőre tizenhárom szabadulószobát zártak be –közölték vasárnap a lengyel kormányfő részvételével megtartott sajtóértekezleten. Szombat délutánig egyébként 178 szabadulószobát ellenőriztek, ebből 129 nem felelt meg a törvényekben megszabott összes követelménynek
Mateusz Morawiecki miniszterelnök mellett a sajtókonferencián felszólalt Joachim Brudzinski belügyminiszter, valamint a lengyel tűzoltóság és rendőrség főparancsnokai.
Morawiecki rendkívül tragikusnak nevezte a történteket, újból részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Kulcsfontosságúnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az ilyen szórakozóhelyeken betartják-e a vonatkozó előírásokat. Az erről szóló részletes zárójelentést a hatóságok a legközelebbi napokban mutatják be – mondta.
A lengyel tűzoltóság főparancsnoka, Leszek Suski dandártábornok elmondta: szombat délutánig 178 szabadulószobát ellenőriztek, ebből 129 nem felelt meg az összes, a törvényekben megszabott követelménynek, 13-at be is zártak, 16 esetben bírságot szabtak ki. Az ellenőrzés országszerte folytatódik. Lengyelországban amúgy több mint ezer szabadulószoba működik.
Sajtókommentárok szerint szigorúbb szabályzás a középületekben, a bevásárlóközpontokban működő ilyen, az utóbbi három évben népszerűvé vált szórakozóhelyekre vonatkozik, míg a magánlakásokban, a családi házakban, sőt garázsokban folytatott ilyen jellegű gazdasági tevékenység esetén a biztonsági, műszaki követelmények nem egyértelműek. Koszalinban egy családi ház egyes helyiségeiről volt szó.
A rendőrség főparancsnoka, Jaroslaw Szymczyk tábornok közölte: a rendőrök szombat este a kiégett szabadulószobában befejezték a helyszínelést. Még péntek este őrizetbe vették a szórakozóhely tulajdonosát, egy 28 éves, büntetlen előéletű férfit. A gyanúsítottat vasárnap az ügyészség kihallgatja, amint a szabadulószoba alkalmazottját is, aki pénteken a helyszínen volt, súlyos égési sérüléseket szenvedett, és jelenleg kórházban ápolják.