Tisztelt Mester Ákos Főszerkesztő Úr! Kedves Szerkesztőség!

Sok-sok éven át volt kedvenc hetilapom a 168 Óra. Hol előfizettem, hol újságosstandon vásároltam, de általában olvastam. Az utóbbi időben azonban egyre kevésbé tetszett, egyre több cikk, dolog késztetett fejcsóválásra.
Munkámhoz tartozik, hogy mindenféle sajtóterméket olvasok – bal-, jobb-, szélsőbal- és szélsőjobboldalit egyaránt.
Azt kellett tapasztalnom, hogy lapjuk az utóbbi időben semmiben sem különbözik a Demokratától, a Heti Választól – csak úgymond az előjelet kell változtatni. Elfogult, az MSZP irányában kvázi hűségesküt tett cikkeik, írásaik sajnos már nem tükrözik valahai elfogulatlan, harcos stílusukat, nem beszélve a másik oldalt csak és csupán elítélni képes írásaikról.
Az április 3-i számukban megjelent Mészáros Tamás jegyezte Utolsó csepp című írás volt számomra is az egyik utolsó csepp a pohárban. Számomra, liberális értelmiségi számára az egykori mélysötét kommunista időket idézte, az „esztelen magyar liberális párt” titulus pedig leginkább a Kuruc.infót. E gyalázkodó, a tényeket maximálisan nélkülöző írás olvastán gondolkodtam el mélyen azon, hogy le kellene mondanom az előfizetést.
De ekkor még csak gondolkodtam. Aztán a mostanra ez a gondolkodás tetté érett. Most is Mészáros Tamás cikke volt az, ami végképp arra késztetett, hogy amíg az említett úr a 168 Óra munkatársa, addig nekem nincs keresnivalóm a lap olvasótáborában. Nem lenne baj, ha nem osztaná az észt olyan kérdésekben, amelyekhez vajmi keveset ért, és amelyekhez ideológiai elkötelezettsége okán nem is igen akar érteni.
A nyolcvanas évek eleje óta dolgozó liberális értelmiségiként, 1998 óta aktív politikusként, 2002–2006 között egy nagyváros önkormányzati képviselőjeként volt és van alkalmam véleményt alkotni az MSZP és az SZDSZ működéséről, és rálátni arra. Utóbbi őszintén szerette volna megreformálni az egészségügyet, szeretné megszüntetni a szociális juttatások kibogozhatatlan szövevényeit, a hálapénz, a méltánytalanság intézményesített gyakorlatát, a kevesek fizessenek sokat elvét, a mások pénzén tanulást, élősködést, feltételek nélküli segélyezést, támogatást. Mindez az SZDSZ törekvése, és ezek miatt lépett ki a koalícióból – amelyhez véleményem szerint már 1994-ben sem kellett volna csatlakoznia –, mert nem látta a legcsekélyebb biztosítékát sem annak, hogy törekvései valóra válhatnak.
Így aztán fájó szívvel döntöttem arról, hogy az én anyagi segítségemmel ne jelenjenek meg elfogult, tudatlan, szélsőséges írások.
Őszinte sajnálattal, de abban reménykedve, hogy a 168 Óra egyszer majd ismét az lesz, ami volt:

Eck-Varga Zsuzsanna