Tiltakoznak a nagykövetség bezárása ellen
A sydney-i magyar főkonzulátus bezárásáról hozott döntés felülvizsgálatát kérik ausztráliai és új-zélandi magyar szervezetek Balázs Péter külügyminiszterhez írott nyílt levelükben, amelyet hétfőn az MTI-hez is eljuttattak.
Az aláírók - köztük a New South Wales-i Magyar Szövetség és az Új-Zélandi Magyar Szövetség elnöke, továbbá a Magyar Élet hetilap és a sydney-i Rádió Mozaik főszerkesztője szerint a döntés "szűklátókörű és elhamarkodott", és semmi köze a bezárást indokló takarékossághoz. A főkonzulátus bezárása és a canberrai nagykövetség EU-konformmá tétele több költséggel járna, mint a jelenlegi helyzet megtartása - írták.
Úgy fogalmaznak: "A virágzó kulturális és gazdasági kapcsolatok összeomlasztásán túl súlyos anyagi károkat idéz elő a kormányintézkedés a magyar turizmusban is". Rontaná az országimázst, megkérdőjelezné Magyarország konzekvens nemzetpolitikáját, valamint az államfői látogatás kapcsolatfejlesztési szándékának komolyságát - fogalmaztak, utalva arra, hogy Sólyom László köztársasági elnök szeptember végén várhatóan Ausztráliába és Új-Zélandra látogat.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy Canberra Ausztrália "mesterségesen kialakított fővárosa", az ország lakosságának csak másfél százaléka él ott, míg Sydneyben 25 százalékuk. Canberrában él a legkevesebb magyar - tették hozzá, hangsúlyozva, hogy oda eljutni konzuli ügyekben "a legkörülményesebb, egy nap alatt meg sem lehet járni". A magyarok többsége Sydneyben él, ahol a főkonzulátus 42 éve működik. Ausztráliában a 2006-os népszámlálási adatok szerint 68 ezren vallották magukat magyarnak, de leszármazottaikkal és az "elcsatolt országrészekről idevándorolt honfitársaikkal együtt" létszámuk 150-200 ezerre tehető - olvasható a nyílt levélben.
A levélírók úgy vélik, talán nem túlzott az a megállapítás, hogy a Külügyminisztérium lépése kapcsolatba hozható "a kormánypárt olyan természetű megítélésével, ami szerint az itt élő magyarok nem mindenben értenek egyet a jelenlegi magyar kormányzat tevékenységével".
Balázs Péter június közepén jelentette be, hogy négy nagykövetséget és nyolc főkonzulátust zár be Magyarország, emellett három nemzetközi szervezetben működő nagykövetséget költöztetnek össze más képviselettel; az átszervezéssel évi kétmilliárd forintot akar megtakarítani a tárca.
Európában a luxemburgi nagykövetséget zárja be Magyarország. Latin-Amerikában Venezuelában és Chilében, Délkelet-Ázsiában pedig Malajziában zárja be kapuit a magyar nagykövetség. A főkonzulátusok közül a düsseldorfi, a lyoni, a krakkói, a chicagói, a torontói, a Sao Paolo-i, a hongkongi és a sydney-i szűnik meg.
A Fidesz "önsorsrontónak" nevezte a külképviseletek bezárását.