Tetőtér-leépítés

Nyugtalanító dolog szembemenni a többiekkel az autópályán – pedig most valami efféle fog történni, legnagyobb sajnálatomra.

Úgy esett, hogy elhatároztam, megnézem én is a Vígszínház kultikus musicaljét, A padlást. Nem mondom, éppen ideje volt, végtére is huszonnyolcadik éve megy (csak itt, mert bemutatták azóta a szélrózsa minden irányában), rajtam kívül lényegében az egész ország látta, horizontálisan és vertikálisan, hajdani és mai nemzedékek, és most épp a jövendő nemzedék teszi ezt. S minthogy a programfüzet azt írja, hogy kilenctől kilencvenkilenc évesig mindenkinek ajánlják a darabot, gondoltam, nem várom meg, míg a felső határon is túlesem. Ráadásul sok érdekességet tudtam már a fantasztikus sikerszériát elért műről, hiszen, mint igazi klasszikusnak, komoly legendáriuma is van, a zsenyei születés mesés körülményeitől (hogy a nagyanyai szilvás gombócok hatására keletkezett a darab egyik slágere, például) a Doktor Herzl-féle plágiumperig, szoros összefüggésben a Témüller házmester nevével, meg a szereplők különös változásáig (Igó Éva, hogy csak egyet említsünk, a bemutatón a szerelmes fiatal leányt, Sünit adta, ma pedig az unokátlan nagyanyót, Mamókát játssza – igaz, fordítva érdekesebb lenne) és így tovább. A padlás ma már hungarikum, védett és védendő termék, úgy is kell viszonyulni hozzá. S a közönség úgy is viszonyult: kipirult arccal, csillogó szemmel nézték végig ifjak és középkorúak, minden dalt, minden poént külön megünnepeltek, és a végén szűnni nem akaró vastapsban törtek ki.

Ehhez képest nekem nem tetszett. Abból a szögből, ahol én ültem, lapos, közhelyszerű, értelmetlen jelenetek sorának tűnt az egész; sem a zene, sem a dalszövegek nem értek fel Presser és Dusán (egyébként ragyogó) életművéhez, az úgynevezett társadalomkritikája pedig, mely nyolcvannyolcban talán izgalmasnak tetszett, mára elenyészett.

Persze nyilván bennem van a hiba: az nem lehet, hogy mindenki téved, csak én vagyok ilyen okos. Kell itt lenni egy kulcsnak, amit mindenki megtalált, csak én nem.

Valaha sokat foglalkoztam a bestsellerek természetrajzával. Hogy mitől lesz valami egyszer csak őrülten sikeres. Már akkor sem találtam meg rá a választ.

Balogh Károly