Táboronok úr, az államcsíny ma este elmarad
Cáfolta a török hadsereg szerdán azt a korábbi sajtójelentést, amely egy állítólagos katonai összeesküvést leplezett le, amelynek célja a kormányzó, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) és egy befolyásos vallási mozgalomnak a hiteltelenítése lett volna.
Az állítólagos összeesküvésről a Taraf című liberális napilap számolt be múlt hétfőn. A lap közölt egy tervet, amelynek célja annak megakadályozása lett volna, hogy az AKP és a Fethullah Gülen imám vezette befolyásos vallási mozgalom "lerombolja Törökország világi berendezkedését, és iszlamista államot állítson a helyébe". A lap szerint a négyoldalas terv áprilisban készült, és a török haditengerészet egyik ezredese írta alá.
A katonai ügyészség szerdán azonban közölte: nem állapítható meg, hogy a terv valóban a vezérkarnál készült - mint azt a cikk állította -, így az ezredest nem vonják felelősségre.
Az AKP egyelőre nem reagált az ügyészség bejelentésére - írta az MTI.
Az ügy az elmúlt napokban tovább élezte az európai uniós tagjelölt Törökország kormányának és hadseregének feszült viszonyát. A magát a világi állam letéteményesének tekintő hadseregre nyomás nehezedik egy másik vizsgálat miatt, amelyet egy összeesküvéssel vádolt, feltételezett jobboldali hálózat ügyében indítottak.
Az AKP és a világi vezető réteg - közte tábornokok, bírák és tudósok - hatalmi viszálya gyakran kelt politikai feszültséget a túlnyomó többségében iszlám vallású, de világi berendezkedésű Törökországban. A világi elit azzal vádolja az AKP-t, hogy terveket szövöget az állam és az egyház szétválasztásának aláásására, ezt azonban az AKP tagadja. A török hadsereg az elmúlt évtizedekben többször hajtott végre államcsínyt.