Szomorújáték lett a szatírából

„Irodalmi műfaj, amely iróniával és gúnyos túlzással bírálja az emberi gyengeséget, a politikai eseményeket és a hasonló dolgokat”, továbbá „képi ábrázolási mód, amely egy tulajdonságot vagy egy jellemző dolgot erősen kiemel, és ezzel nevetségessé tesz”. Ezek a meghatározások Wahring német szótárában találhatók a szatíra, illetve a karikatúra fogalmának a leírásánál.

Erre a „művészi eszközre” való hivatkozással „igazolják” a bécsi művész,

Marika Schmiedt plakátkiállítását, amely Linz város régi városházában látható.
Emellett a „kritikus beállítottságú politikai művészet szabadságára” való hivatkozással szűklátókörűséggel vádolják meg azokat, akik szót emelnek a kiállítás ellen, sőt ennél továbbmenve totalitárius, nacionalista gondolatok megfogalmazást vetik a szemükre. Hogyha az ember a fenti definíciókból indul ki, akkor ez esetben az eltúlzott ábrázolás a kulcsszó. Egy valóságosan létező eseménynek az eltúlzása.

Ámde a plakátok, amelyek közül az egyiken egy rúd szalámi látható „roma szalámi, főtt, összetétele: magyar roma” felirattal és felette Orbán Viktor fotójával, illetve a másik, amelyen egy krematórium fotója látható „magyaros cigánysült” felirattal, félreérthetetlenül olyan eseményekre utalnak, amelyeknek – náci diktatúra, népirtás, etnikai csoportok szisztematikus üldözése, államilag szervezett pogromok – a valóságban semmi realitásuk nincs Magyarországon.

Térségünkben senkinek sem lehet és nem is szabad elfelejtenie, hogy milyen eseményekre utalnak ezek a szavak és mit is jelentenek. Így, remélhetőleg mindenki számára érthető, hogy miért veszem „véresen komolyan” ezt a kérdést – még ha hasonló módon negatívan észrevételezve is –, és miért utasítom itt vissza az ilyen jellegű, Magyarországra vonatkozó utalásokat. Ezek az alkotások teljesen hamis és igazságtalan képet mutatnak Magyarországról, egyfelől indokolatlan zavarodottságot és félelmet ébresztenek, másfelől megnemértést és felháborodást keltenek, kárt okoznak a két ország közötti kapcsolatokban, és a romák ügyének is ártanak. Nem véletlen, hogy az Osztrák Romák Kulturális Egyesületének az elnöke maga is bírálta a kiállítást, és a művésznő részéről megnyilvánuló tudatos provokációt „nem tartja helyes útnak”. Véleményét osztva, ezt a munkát a művészi és véleménynyilvánítási szabadág iránti tisztelet és legjobb akarat ellenére sem tudom helyeselni, és kötelességemnek érzem, hogy ismételten tiltakozzak a kiállítás ellen.

Ez a provokáció és az általa kiváltott negatív hatások annál inkább is sajnálatosak, mert nagyvalószínűséggel a jó szándék vezérelte őket – miként azt Marika Schmiedt állította, aki a kiállítással az európai romák nehéz helyzetére akarta irányítania figyelmet. Erre csak azt mondhatom, hogy ebben egyetértünk.

Éppen a magyar kormány volt az, amely az első EU-elnökségi periódusának időszakában 2011-ben európai romastratégia vonatkozó keretmegállapodást kezdeményezett. Hosszú hallgatást és tétlenséget követően ezzel egy lépésben sikerült elérnünk, hogy az európai napirendre felkerüljön a romák helyzete. Számunkra is világos azonban, hogy az európai keretmegállapodás csupán kiindulópontnak tekinthető. Ennek megfelelően még abban az évben megalkottuk a nemzeti roma stratégiát, amelyet azóta is következetesen végrehajtunk.

Ennek a stratégiának az alapelve teljesen összhangban van Norbert Mappes-Niediek szakértő felfogásával, amelyet korábban a Standard is idézett. Ő úgy fogalmazott, hogy a roma-probléma szociális kérdés, a szegénységgel összefüggő probléma. Ennek megfelelően az oktatás- és az egészségügy, illetve a munkaügy, lakásügy, a közbiztonság és a kultúra területén minden területet átfogó programokat dolgoztunk ki. Nemrégiben az EU is elismerte az elért eredményeket. A Bizottság 2013. júniusi jelentése a legtöbb témakörben pozitívan értékelte a kormány tevékenységét, és a magyar fél több projektjét, elsősorban a leginkább hátrányos helyzetben levő kistérségek megsegítését szolgáló intézkedéseket, valamint az átfogó monitoringrendszer kiépítését, „követésre méltó példaként” (Best Practice) említette meg. Az EU-Bizottság szerint Magyarország egyike azon országoknak, amelyek az elmúlt évben a legtöbb erőfeszítést tették a romák integrációja érdekében.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Bizottság bíráló véleményt is megfogalmazott: az oktatás területén továbbra is megoldatlan probléma a roma gyerekek szegregációja. Erre figyelemmel nemrégiben létrehozásra került a „szegregáció elleni kerekasztal”, amelynél az elmúlt évtizedek oktatási rendszerében kódolt szegregációs csapdából kivezető utat keresik a részvevők.

Számos területen még mindig sok tennivalónk van. Ez különösen vonatkozik a szélsőséges tartalmú kijelentések és jelenségek problémakörére, valamint a rasszista indíttatású bűncselekményekre. A kormány bevezette a nulltolarenciát, és szigorú szabályokat hozott a gyűlöletbeszéd jogi megítélésére, az egyenruhások által elkövetett bűncselekmények-, valamint a kiskorúak védelmét megsértő bűncselekmények üldözésére. Az elmúlt években államügyészség és a bíróságok is sokat tettek a romák elleni bűncselekmények feltárása és megbüntetése érdekében. Az azonban kétségtelen, hogy már egyetlen xenofób megnyilvánulás is eggyel több a kelleténél.

Amikor Magyarországon vagy külföldön bírálják az ilyen jellegű eseményeket vagy a roma politika hiányos eredményeit, akkor az embereknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy az évtizedek mulasztásait és fejlődési hibáit csak következetes és hosszú távú munkával, valamint felfogásbeli változással lehet korrigálni. Mind a magyar állam, mind a lakosság túlnyomó részben józanul gondolkodó többsége készen áll erre, és ennek során köszönettel fogadunk mindenféle együttműködést, tanácsot is, sőt ezekre szükségünk is van – s a tisztességes és megalapozott bírálatokra is számítunk. Meggondolatlan akciókkal, megalapozatlan állításokkal nem teszünk jót ezeknek a – közös – ügyeknek. Így lesz az állítólagos szatírából szomorújáték...

(Der Standard 2013.10.07.)

Fordította: dr. Gonda László