Szabadság G-dúrban

Június 21. a nyári napforduló. Szent Iván éje, a fény ünnepe. Ám a magyar történelemnek az egyik legsötétebb napja ez: hetven évvel ezelőtt mintegy kétszázezer, zsidónak nyilvánított budapesti lakost kényszerítettek arra, hogy elhagyja otthonát és csillagos házakba költözzön. Ekkorra már szinte a teljes vidéki zsidóságot bevagonírozták, halálgyárakba szállították. Angyali oltalmat tán mégsem érdemelne a Horthy-korszak.

Csakhogy vannak ma köztünk lélekben aggastyán „ifjú demokraták”, akik az idei holokauszt-emlékévben átalakítják a fővárost Horthy-skanzenné. A Kossuth téren visszaállítják az 1944-es állapotokat, a Szabadság téren pedig épül a német megszállás emlékműve. A „Nagy Emlékezetvesztő Mű”, amely szimbolikusan üzeni: Gábriel arkangyal magyar népe csupán áldozata volt a gonosz német birodalmi sasnak. A deportálásokért is kizárólag a nácik feleltek.

Nemzeti hazugság kőbe vésve – summázza véleményét a szoborról Fischer Ádám karmester, aki június 21-én a Szabadság téren vezényelte az Európai Unió himnuszát. Nem profi kórusnak: nekünk, hétköznapi embereknek. A közös éneklésbe bárki bekapcsolódhatott, aki úgy érezte, az Örömódával is lehet küzdeni a történelemhamisítás ellen, és kiállni az európai értékekért.

A demonstrációt a Szabadság téri tüntetők csoportja szervezte. Június 21-én éppen hetvenöt napja tiltakoznak az emlékmű felépítése ellen. Nem eredménytelenül! A szobrot eredetileg a német bevonulás napjára, március 19-re akarta átadni a hatalom. Aztán a határidőt kitolták május 31-ére. De még mindig csak félkész a mű: idomtalan oszlopai kimerednek a földből, fegyveres rendőrkordon szigorú védelmében. Huszonöt évvel a rendszerváltás után karhatalmi felügyelettel készül a „nemzeti együttműködés emlékműve”.

De a Szabadság téren tömegek énekelnek Fischer Ádámmal. Karmesteri pulpitus helyett ládák tetején egyensúlyoz a világhírű karmester, s lelkesen diktálja a taktust, dirigál a tömegnek: – A baloldal kissé lemaradt, a jobboldalon állók vegyenek vissza a hangerőből!
Nevetés hullámzik végig a téren. A szervezők ötszáz példányban nyomtatták ki az Örömóda szövegét, de annyian vagyunk, hogy nem jutott példány mindenkinek.

– Javaslom, kezdjük G-dúrban, de nem akarok erről kétharmaddal dönteni! – nevetteti kórusát a dirigens.

És ahogyan teli torokból énekelünk, mintha tényleg fellángolna a lelkünkben valami. „Égi szikra, szent öröm” – zúgjuk a hűvös pesti szürkületben. Az ilyen élmény nagyon ritka „drága vendég” nálunk.

Beethoven a szabadság ódájának szánta művét, ám az akkori politikai cenzúra miatt szabadságról nem lehetett énekelni. Így került a dal szövegébe az öröm kifejezés.

– Énekeljünk most mi is az örömről, de gondoljon mindenki a szabadságra! – biztat minket karmesterünk.

Nincs hamis hang. A demokrácia kórusában teljes összhangban a jobb és bal szólam. „S testvér lészen minden ember” – harsogjuk a rendőrsorfal előtt.

Fischer Ádám az utcai koncert után elmondta a 168 Órának: övé az ötlet, hogy Beethoven Örömódáját énekeljük. És egyáltalán nem számított arra, hogy ennyien eljönnek. Az üzenet nemcsak a magyar politikai vezetésnek, a külföldnek is szól: nagyon sokan vannak itt, akiknek fontosak az európai értékek. A Horthy-rendszer rehabilitálása szégyen Magyarországnak, és veszélyt jelent az egész kontinensnek.
– Az antiszemita, gyűlöletkeltő eszmék felerősödése veszélyes. De a horthyzmus lényegéhez tartozott az irredentizmus is. Ennek újraélesztése nagyon kockázatos most, amikor háború dúl Ukrajnában. Európa vezetői ezt nem tolerálhatják – teszi hozzá a művész.

A Szabadság téri zenés demonstráció többet javíthat a magyarok nemzetközi megítélésén, mint bármennyi kormányzati pávatánc. Köszönet érte azoknak, akik az eseményt megszervezték, és akik együtt énekelték a szabadság himnuszát.

„Tegyünk jót, ahol csak lehet, szeressük mindennél jobban a szabadságot, ne tagadjuk meg soha az igazságot, még a trón előtt sem” – írta egykor Beethoven. Aki most kortársunkká vált Magyarországon.