Putyin válaszai

Amikor az orosz titkosszolgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a 217 orosz állampolgárságú utast – köztük 25 gyermeket – szállító A321 mintájú repülőgépet minden kétséget kizáróan egy, a fedélzetén iszlám dzsihadisták által elhelyezett bomba semmisítette meg, Vlagyimir Putyin elnök könyörtelen megtorlást helyezett kilátásba a merényletet elkövető terroristákkal szemben. „Bolygónk bármely pontján megtaláljuk és megbüntetjük őket... Az ENSZ Alapokmánya 51. cikkelyével összhangban fogunk eljárni, amely kimondja az államok jogát az önvédelemhez” – jelentette ki az orosz államfő, és egyidejűleg parancsot adott különféle katonai lépések megtételére az Iszlám Állammal szemben.

A szíriai orosz katonai jelenlét fokozása, a Bassár el-Aszad rendszerével hadban álló gerillák (valószínűleg nemcsak az Iszlám Állam, hanem a Nyugat által támogatott erők) orosz bombázása azonban már az A321-es felrobbantása előtt megkezdődött, és az utasszállító megsemmisítése inkább csak ürügy volt a beavatkozás mértékének jelentős növelésére. Milyen céljai vannak ezzel Oroszországnak?

Az első helyen itt általában a tartúszi orosz haditengerészeti bázis fenntartásához ragaszkodó orosz szándékot említik. Amíg Aszad vagy esetleg őt követő hívei vannak hatalmon, Moszkva nyugodtan alhat: a bázisnak Szíria nem mond fel. A több mint négy évtizede létesített hadikikötő mára a volt Szovjetunió területén kívüli egyetlen orosz katonai támaszpont maradt, méghozzá azon a Közel-Keleten, ahol hajdani befolyásának Oroszország már csak a töredékét volt képes megőrizni, ezért is különösen értékes Moszkva számára. Nyilvánvalóan nemcsak azért, mert ide futhatnak be üzemanyagért és egyéb utánpótlásért az orosz flottának a Földközi-tenger térségében operáló hadihajói, hanem mert eleve erőközpontot jelent a mediterrán térségben. Más szavakkal: a Boszporuszon túli bázis egyik fontos tényezője, de legalábbis jelképe lehet a putyini külpolitika egyre inkább artikulált céljának, nevezetesen hogy a Szovjetunió felbomlását követő első két évtizedet maga mögött hagyó Oroszországgal ismét nem holmi regionális, hanem globális hatalomként számoljon a világ. Ez a szándék nyilvánul meg az Egyesült Államokkal szembeni orosz politika kettősségében is. Moszkva egyrészt mind gorombább haragszomrád magatartást tanúsít Washingtonnal szemben (propagandaszólamai már-már a Pravda hajdani szitokátok stílusára emlékeztetnek), másrészt boldogan ölelné keblére Amerikát az Iszlám Állam elleni közös harc zászlaja alatt. Az utóbbi törekvését erősíti az a kevesek által kétségbe vont tény is, hogy a szíriai konfliktus megoldásában, az ISIS leküzdésében Oroszország megkerülhetetlen tényező.

A helyi konfliktusok, kisebb lokális háborúk mindig jó alkalmat jelentenek a hadseregek számára harceljárásaik, új fegyvereik tesztelésére. Ez alól Oroszország sem kivétel. A szíriai Aszad-ellenes erők csoportosulásait, vezetési pontjait, raktárait immár a Kaszpi-tengeren cirkáló orosz hadihajókról, több ezer kilométerről indított új fejlesztésű robotrepülőgépekkel (cirkáló rakétákkal) rombolják. Hol volt azelőtt lehetőség ezeknek az élesben való kipróbálására? Ugyancsak több ezer kilométeres utat tesznek meg az engelsi és a mozdoki légitámaszpontról felszálló TU–160, TU–95MSZ és TU–22M3 mintájú távolsági bombázók, hogy önállóan navigáló levegő-föld rakétáikkal mérjenek csapást Aszad hadseregének ellenségeire, elsősorban az Iszlám Állam erőire, hogy azután visszatérjenek Volga menti, illetve észak-kaukázusi támaszpontjukra. Vadonatúj fejlesztésű reaktív tüzérségi eszközökkel – úgynevezett termobarikus fegyverekkel – lőjenek az oroszok azokra a turkomán törzsi harcosokra, akik felkoncolták a török vadászgép által lelőtt Szu–24-es bombázójuk katapultáló, ejtőernyővel leereszkedett pilótáját. Ezek az óriási lángszórók egyetlen lövéssel állítólag akár nyolc háztömböt is képesek hamuvá égetni. Ez a Putyin által kilátásba helyezett megtorlás része, egyben a már-már tömegpusztítónak minősíthető fegyver „premierje” volt.

Végül, de nem utolsósorban, Oroszországnak külön leszámolnivalója is van az Iszlám Állam terroristáival. Bár nyugat-európai országokból érkeznek olyan jelentések, hogy radikális muszlim állampolgáraik az Iszlám Államba utaznak, hogy csatlakozzanak hadseregéhez, Oroszországban ez tömeges jelenség. Az észak-kaukázusi Dagesztánból, Csecsenföldről, Ingusföldről, Kabard-Balkáriából tömegesen kelnek útra fiatal férfiak, hogy belépjenek az ISIS harcosainak sorába. A Moszkovszkij Komszomolec című lap online kiadása nem hivatalos értesülésekre hivatkozva arról számol be, hogy „naponta minimálisan három-négy ember indul el a szír határ irányában... Dagesztánban a szó szoros értelmében egyetlen olyan ember sem maradt, akinek ismerőse vagy rokona ne utazott volna el Szíriába.” A dagesztáni terrorelhárító bizottság munkatársa, Habib Magomedov szerint ennek áldásos hatása is van: két esztendeje a köztársaságban egyetlen terroristaakciót sem hajtottak végre, mert a potenciális terroristák már mind elutaztak. Ha ez igaz is, más muszlim lakosságú észak-kaukázusi autonómiákban a hatóságok rendre számolnak fel (többnyire tűzharcban) különféle felkelőcsoportokat. November 22-én például a kabard-balkáriai főváros, Nalcsik közelében a helyi TEK tizenegy olyan terroristát tett ártalmatlanná, aki felesküdött az Iszlám Államra.

Az ISIS haderejében állítólag már kétezer csecsen harcol, miközben – írja a moszkvai hírportál – Észak-Kaukázusban tovább folyik az önkéntesek toborzása „a régi, bevált séma alapján, vagyis a sportegyesületekben, mecsetekben, klubokban, felsőoktatási intézményekben”. Ami pedig a perspektívákat illeti, a hatóságok nem csekély aggodalommal tapasztalják, hogy az elutazó és részben hazatérő terroristák hamarosan már nem csak az Észak-Kaukázusban jelentenek veszélyt a biztonságra és az Oroszországi Föderáció egységére. A legnagyobb muszlim lakosságú köztársaság, a Volga menti, csaknem négymilliós Tatársztán egyelőre még csöndes, de immár az ottani mecsetekben is kezdenek megjelenni a radikális iszlám agitátorai.

Az Iszlám Állam megsemmisítése tehát Oroszország számára mind égetőbb belpolitikai probléma is.