Putyin februárban Magyarországra jön
A lengyel lapok beszámoltak Szíjjártó Péter külügyminiszter bejelentéséről, amely szerint Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin február 17-én hivatalos látogatást tesz Magyarországon, s ez Orbán Viktor tavalyi moszkvai munkalátogatásának viszonzása lesz.
A Nyugat kritikusan értékeli Orbán oroszbarát politikáját – írja a lengyel média, közte a Rzeczpospolita című jobboldali napilap is. Az ukrán válság kirobbanása óta a magyar kormányfő többször is kifejezte rosszallását az Európai Unió Moszkvától való eltávolodása miatt, és óvott Oroszország elsietett megítélésétől.
Az orosz Roszatom a magyar paksi erőmű két új blokkját építheti meg, erre az oroszok 10 milliárd eurós kölcsönt adnak a magyaroknak, de a szerződés ez ügyben titkos – hangsúlyozza a kommentár. Amikor januárban a Népszava megírta, hogy „tavasszal” Putyin Magyarországra megy, az ellenzéki pártok a kormányt konzultációra kérték, és arra, hogy a Paksot érintő szerződést bontsák fel az oroszokkal. Az Együtt párt szerint ez a megállapodás csak növeli az ország energetikai függését Oroszországtól.
A dpa hírügynökség szerint február 2-án Angela Merkel német kancellár látogatást tesz Magyarországon, s a magyar média szerint sor kerül Orbán Viktor és Merkel megbeszélésére is – ezt azonban a német kancellár hivatala eddig nem erősítette meg – fejezik be a tudósítást a lengyel lapok.