Orbánék bukták II. János Pál pápa keresztjét

2017. december 4., 17:58

Szerző:

A franciaországi Ploërmel önkormányzata eladja a püspökségnek és áthelyezi azt a II. Szent János Pál pápáról készült szobrot, amelynek a jelenlétét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte a francia alkotmánytanács - közölte hétfőn Patrick Le Diffon, a breton város polgármestere.

A ploërmeli emlékmű
Fotó: Damien Meyer/AFP

A francia államtanács október 25-én rendelte el a kereszt eltávolítását az egykori pápa emlékművéről.

A törvényszék az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva - amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését - úgy határozott, hogy Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják.

„A műemlék elkerül a közterületről egy magánterületre, így ettől kezdve nem vonatkozik rá az 1905-ös törvény” - hangsúlyozta a polgármester. A szobrot alig néhány méterrel helyezik arrébb, a vannes-i püspökség egyik katolikus létesítményének területére. 

Mint ismert, november elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt szobor keresztjét Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani. Az Orbán-kormány amúgy esélytelenül indult a versenyben, a lengyel miniszterelnök, Beata Szydlo ugyanis szintén bejelentkezett a szoborért.